Euro 2008: a spanyolok 23 millió eurót kapnak az UEFA-tól

Szerző: MTILétrehozva: 2008. június 30. 08:07
Huszonhárom millió euróval ismeri el a spanyol labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki győzelemét a sportág kontinentális szövetsége (UEFA).


A spanyol csapat valamennyi mérkőzését megnyerte - az olaszok ellenit tizenegyesekkel - ezzel 15,5 milliót gyűjtött össze, a németekkel szembeni 1-0-s döntőbeli siker, vagyis az elsőség kiharcolása pedig 7,5 milliót ér.

 

A német együttes 14,5 millióval jutott el a fináléig, amelyért még 4,5 milliót, azaz összesen 19 millió kap.

 

Az UEFA összesen 184 millió eurót oszt szét a 16 résztvevő között, ebből 64 milliót a mutatott teljesítmény alapján.    Valamennyi válogatott indulásból részesült 7,5 millió euróban, majd az első szakaszban a győzelmek 1 milliót, a döntetlenek pedig 500 ezret értek. A negyeddöntőbe jutott nyolc alakulatnak jut további két millió, az elődöntősöknek pedig újabb három.

 

A marketing bevételek és a közvetítési jogdíjak emelkedése miatt lényegesen nőtt a szétosztható pénz összege 2004 képest. A portugáliai torna után 129 millió eurón osztozhattak a csapatok.