Visszatér Manchester büszkesége

Szerző: shLétrehozva: 2010. január 13. 16:32
Ricky Hatton bejelentette, visszatér az ökölvívás világába, és nyár környékén ismét szorítóba lép. Az ellenfél személyén egyelőre nem töri a fejét, a felkészülést februárban kezdi meg.


 


A Floyd Mayweathertől és Manny Pacquiaótól elszenvedett vereség után úgy tűnt, Hatton pályafutásának vége szakad, őt azonban nem ilyen fából faragták.

„Eldöntöttem, hogy visszatérek, és még ebben az évben ismét ringbe lépek. A mérkőzésre nyár környékén kerülhet sor” – nyilatkozta „Manchester büszkesége”.

„Az ellenfél személyével egyelőre nem foglalkozom, de Juan Urangónak, az IBF (Nemzetközi Boszkszövetség) világbajnokának neve benne van a kalapban. Egyszer már megmérkőztünk, akkor nyertem” – jegyezte meg a kisváltósúlyú brit bunyós, aki legutóbb a Pacquiao elleni rossz emlékű mérkőzésen lépett kötelek közé májusban.

A 31 esztendős Hatton februárban áll ismét edzésbe egy hosszabb családi nyaralást követően.