Vb-döntő 9 pókerhőssel 1,6 milliárdért

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 20. 11:57
Kialakult a döntő mezőnye a világ legnagyobb pókertornáján, a WSOP (World Series of Poker) főversenyén Las Vegasban, amelyre 6865-en fizettek be 10 ezer dollárt (1,9 millió forintot), végül nyolc versenynap után mindössze kilencen maradtak. A győztes novemberben 8,7 millió dollárt (1,65 milliárd forintot) visz haza.


Véget ért a másfél hetes maraton, három amerikai, egy ír, egy német, egy ukrán, egy belizei, egy brit és egy cseh úriember reménykedhet abban, 2011-ben ő lesz a pókervilág legünnepeltebb figurája, a világbajnok!

Miközben több százezer dolláros nyeremény már garantált volt, 22-en vágtak neki az utolsó júliusi versenynapnak, amelynek 2008 óta hagyományosan a tétje a legjobb, 'novemberi kilencbe' való kerülés volt (hiszen a WSOP főverseny döntőjét ekkor rendezik).

A szerencsétlen tizedik egy Costa Rica-i, John Hewitt lett, aki több mint 600 ezer dollárral vigasztalódott, de lemaradt mindarról a hírverésről, felhajtásról, amelyet életben maradt társai átélnek majd a következő hónapokban.

Mint mindig, az idén is több ismeretlen amatőr került a fináléba, de ott lesz két sztár is, az egyik Ben Lamb, aki nemrég vb-karkötőt szerzett, egyben ő lett a 2011-es WSOP Év Játékosa. A másik az online zseni, Phil Collins, aki nem azonos a közismert énekessel.

Folytatás novemberben, a résztvevők már garantáltan zsebre raknak 782 ezer dollárt, de az első nyolc biztosan dollármilliomos lesz, olyannyira, hogy a győztes 8,7 milliót vihet haza. Ami a magyarokat illeti, Gelencsér Péter a 67., Czuczor Márton pedig a 127. lett.

WSOP FŐVERSENY, 10 000 DOLLÁROS NL HOLD'EM,
ZSETONÁLLÁS A DÖNTŐ ASZTAL ELŐTT, KIFIZETÉS
(6865 INDULÓ, 64 531 000 DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS):
1. Martin Staszko cseh 40 175 000 1. 8 711 956 dollár
2. Eoghan O\'Dea ír 33 925 000 2. 5 430 928 dollár
3. Matt Giannetti amerikai 24 750 000 3. 4 019 635 dollár
4. Phil Collins amerikai 23 875 000 4. 3 011 661 dollár
5. Ben Lamb amerikai 20 875 000 5. 2 268 909 dollár
6. Badih Bounahra belizei 19 700 000 6. 1 720 396 dollár
7. Pius Heinz német 16 425 000 7. 1 313 851 dollár
8. Anton Makjevszkji ukrán 13 825 000 8. 1 009 910 dollár
9. Samuel Holden brit 12 375 000 9. 782 115 dollár

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
1,8 milliárdot vitt a pókervilágbajnok
Videón az utolsó leosztás! 7319-en fizették be a 10 ezer dolláros nevezési díjat a világ legnagyobb pókertornáján, a végén egy maradt, Jonathan Duhamel. A vébé (WSOP) főversenyén a 23 éves kanadai júliusban nyolc fordulót...
Tovább a teljes cikkhez »