Valóra váltak a fiatal klasszis álmai

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 14. 18:07
A mindössze 23 éves Jonathan Little nyerte a Póker Világsorozat (WPT) legutóbbi állomását, a Foxwoods World Poker Finals elnvezésű viadalt az Egyesült Államokban található Mashantucketben. A döntő asztalon a híres Mike Matusow igencsak befürdött, korán kiesett, és a hatodik helyen zárt, a számos tornán győzelmet ünneplő David Pham sem járt jobban, negyedik lett.


A világbajnoki döntő árnyékában sem állt meg az élet a tengerentúli pókerélet gerincét alkotó WPT-n. Népes mezőny, 402 játékos fizette be a tízezer dolláros nevezési díjat az évad újabb tornáján, ahol 1,1 millió dolláros fődíjért folyt a játék az elmúlt egy hétben.

 

A döntő asztalra minőségi mezőny gyűlt össze, öt profi mellett csak egy amatőr verekedte be magát a fináléba. Az utolsó helyen ráadásul igazi egyéniség, Mike Matusow is bejutott, aki a televíziós adások állandó résztvevője. Számára azonban nem hozott sok örömöt a torna, elsőként esett ki. Bánatát 124 ezer dollárral enyhíthette.

 

A rendkívül hosszúra nyúló döntőben végül a napot első és harmadik helyről kezdő két Jonathan, Jaffe és Little csapott össze. Két igazi fiatal sztár összecsapásának lehettek tanúi a nézők, ahol Jaffe kis híján már begyűjtötte élete első WPT-sikerét, a zsetonok 80 százalékát birtokolva, ellenfele viszont fordított, alig 12 parti alatt.

 

Az utolsó leosztásban AQ-val tolta be összes zsetonját Little, riválisa A10-zel fogadta el. A negyedik lapra érkező dámával párra javult, amely 1,1 millió dolláros lapnak bizonyult.

 

Ezzel Jonathan Little a 2006-os szezonban aratott WPT-sikerét követően ismét felért a csúcsra.

 

WPT, FOXWOODS WORLD POKER FINALS, FŐVERSENY, 10,000 DOLLÁROS NL HOLD'EM:
1. Jonathan Little 1,120,310 dollár
2. Jonathan Jaffe 670,636 dollár
3. Charles Marchese 337,256 dollár
4. David Pham 240,344 dollár
5. Jack Schanbacher 182,196 dollár
6. Mike Matusow 124,048 dollár