Újabb magyar pont alpesi síben!

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2012. január 31. 11:33
Újabb pontokat akar szerezni az alpesi sízők Világkupa-sorozatában Miklós Edit, aki múlt pénteken 30. lett a nők kombinációs versenyszámában a svájci St. Moritzban, s ezzel a magyar alpesi síelés első Vk-pontját szerezte meg.


 

"Örülök, hogy én lehettem az első magyar pontszerző, nagyon nagy dolognak tartom - idézte a hazai szövetség keddi közleménye az erdélyi származású sportolót, aki tavaly január óta síel magyar színekben. - Már a két edzésen is jól mentem, éreztem, hogy most összejöhet egy jó eredmény. A lesiklásom jól sikerült, az időm sem volt rossz az első helyezetthez képest. A szlalom pálya nagyon jegesnek bizonyult, ez a női versenyeken nem jellemző. Sokan kiestek, én leküzdöttem magam és - bár a szlalom nem igazán az én műfajom - az eredményem szerencsére elég volt a pontszerzéshez."

A Fullsport SE 23 éves versenyzője kétéves kihagyás után szerepel újra a Vk-sorozatban, s a szombaton és vasárnap, Garmisch-Partenkirchenben sorra kerülő futamokon is rajthoz áll majd.
"Harminc évet kellett várni arra, hogy egy magyar versenyző pontot szerezzen a Világkupán - mondta Kovács Barna, az alpesi sízők szövetségi kapitánya. - Edit korábban román színekben versenyzett, volt ifjúsági világbajnokságon 5. és 6. helyezett is, és már akkor is begyűjtött Vk-pontokat."
Kaszó Klára, a magyar szövetség ügyvezető elnöke kiemelte, az adott feltételek mellett különösen nagy siker Miklós pontszerzése.

"Nagyon büszkék vagyunk Edit eredményére, különösen azért, mert - bár a szövetség mindent elkövet - egyelőre sajnos nem tudjuk azokat a feltételeket biztosítani számára, mint amelyek a világ legjobbjainak rendelkezésére állnak."

Címkék: alpesi_sí