Törött bordával a világbajnokságra

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 12. 19:30
Lázár Vilmos három törött bordával készül a franciaországi Contyban augusztus 24-én kezdődő kettesfogathajtó-világbajnokságra.


 

„Múlt hét szombaton egy hajós balesetben történt a szerencsétlenség. Az indulásomat nem veszélyezteti a sérülés, az orvosok szerint éppen három hét kell a gyógyuláshoz” - mondta a hétszeres világbajnok sportember az MTI érdeklődésére.

Lázár Vilmos elárulta, a sérülés miatt ki kellett hagynia a magyar csapat szilvásváradi edzőtáborát, helyette pedig öccse, a hatszoros vb-aranyérmes Lázár Zoltán tréningezte a lovait.

„Eleinte rendkívül nehéz volt a levegővétel, a köhögés és nevetés pedig kifejezetten fájdalmas volt. Járok lézerkezelésre és szerencsére már sokkal jobban vagyok, így most már őszintén tudok nevetni, hogy tudom, ott lehetek a vb-n. Legrosszabb esetben érzéstelenítővel versenyzem majd” - mondta a Magyar Lovasszövetség elnökeként is tevékenykedő hajtó, aki hozzátette, a baleset óta először szombaton ül majd bakra.

Fintha Gábor szövetségi kapitány közölte, a Lázár, Selyben Zsolt és Nagy Tibor alkotta magyar csapat, valamint a csak egyéniben érdekelt Nyúl Zoltán augusztus 22-én repülővel indul Contyba, míg lovaikat már 20-án elszállítják a helyszínre.