Repülőhollandiban mi vagyunk a királyok!

Szerző: MTILétrehozva: 2011. július 9. 13:15
A Majthényi Szabolcs, Domokos András duó aranyérmes lett az olaszországi vitorlázó Repülőhollandi-világbajnokságon, ezzel nyolcadszor ért fel a csúcsra!



A magyar duó nyolcadik vb-címét szerezte meg az olimpia műsorán nem szereplő hajóosztályban. A 130 egység részvételével rendezett világbajnokságon még három magyar páros indult: a Kardos Antal, Polgár Csaba kettős a kiváló 18. helyen végzett, míg a Gáborjáni Gábor, Argay Béla egység a 46., Süli András és Papp Dávid pedig az 52. lett.

Az utolsó, mindent eldöntő kilencedik futamban a taktikáé volt a főszerep, Majthényi Szabolcs és  Domokos András a rajtnál úgy manőverezett, hogy ellenfelük ne kerülhessen a mezőny elejére. Ezek után az első körben mindkét egység alaposan visszaesett, s a hollandok később hiába próbáltak meg mindent, nem tudtak felzárkózni az élbolyhoz.

Majthényiék ugyan csak a 34. helyen értek célba, míg Kramer és Geelkerken 16. lett, ám mivel a végelszámolásnál a két leggyengébb eredményt kiejtették a hajók, ez a futam - illetve a 18. pozícióban zárt hetedik - nem számított a magyaroknál. A 16. hely a hollandoknak sem került a pontjaik közé, ám mivel nekik korábban volt egy nyolcadik és egy kilencedik is, előbbi hozzáadódott összeredményükhöz, így négy ponttal kikaptak a magyar riválisuktól.