Powell csúcsot futna Budapesten

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 28. 17:58
Tíz másodpercen belüli teljesítményére készül Asafa Powell, a 100 méteres síkfutás korábbi világcsúcstartója, aki az egyik legnagyobb sztárja lesz a szombati Gyulai István Memorial Atlétikai Nagydíjnak a Puskás Ferenc Stadionban.


A 28 éves jamaicai sprinter az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: jó formában érzi magát, ugyanakkor az eső mindenképpen nehezítheti a dolgát, ám futott ő már hasonló időjárási körülmények között is tíz másodpercen belül.

Magyarországon a legjobb 100-as eredmény a brit Linford Christie nevéhez fűződik, aki még 1987-ben 10.03 másodpercet futott.

"Magabiztosan készülök, mert ebben az évben én voltam a leggyorsabb a világon, persze nem bízhatom el magam - nyilatkozta Powell, akit már láthatott Budapesten a közönség, hiszen a 2004-es fedettpályás vb-n rajthoz állt, ám az előfutamok során megsérült. - Akkor kezdtem kilépni a nemzetközi porondra, még nem nagyon ismerték a nevemet, ez azóta azért megváltozott."

Powell - aki ebben az évben 9.78-as teljesítményével vezeti a vágtázók ranglistáját - az MTI érdeklődésére elmondta: természetesen az a célja, hogy a négy hét múlva sorra kerülő tegui vb-n legyőzze egyik legnagyobb riválisát, a világcsúcstartó Usain Boltot, erre pedig képesnek is érzi magát.

Powell egyébként jóban van a szám olimpiai bajnoki címvédőjével, "egy 10-es skálán 7-esre taksálta barátságukat", ugyanakkor másik nagy ellenfele, az amerikai Tyson Gay csak egy 2-est kapott.

Powell pályafutása során 78-szor futott tíz másodpercen belül, ahhoz, hogy ezt most is megtegye, komoly riválisokat hoztak el neki a budapesti viadal szervezői. Itt lesz a szintén jamaicai Michael Frater, akinek 9.88-ca van idén, valamint a nagyközönség számára némileg ismeretlen, ám az amerikai egyetemi bajnokságot 9.89-cel megnyerő zimbabwei Ngonidzashe Makusha is.

Deutsch Péter, a viadal szervezőbizottságának elnöke elmondta: több mint 30 ország közel 200 sportolója érkezik Budapestre, és nagyon büszkék arra, hogy igazi világsztárokat sikerült Magyarországra csábítani. Hozzátette: a sportolók a mezükön a "Minden gyerek lakjon jól" alapítvány emblémáját viselik majd, a legnagyobb sztárok által viselteket pedig elárverezik, az ebből befolyó összeg pedig a szervezet számlájára kerül.

Pierre Weiss, a nemzetközi szövetség (IAAF) főtitkára - aki 1991-ben egyszerre kezdett el dolgozni a 2006-ban elhunyt Gyulai Istvánnal a szervezetnél - azt mondta: rendkívül büszke arra, hogy a sűrű versenynaptár ellenére is egy ilyen rangos eseményt tudott megszervezni Magyarország, egyúttal sok sikert kívánt a magyar csapatnak a tegui vb-re is. Ezen kívül azt is kiemelte, hogy a vb-t megelőző IAAF-közgyűlésén Gyulai Mártonnak, a magyar szövetség főtitkárának is lehetősége lesz bekerülni a szervezet 27 fős tanácsába.

Spiriev Attila, az esemény sportigazgatója elmondta, hogy különdíjban részesül majd az atléta, aki az édesapja által kidolgozott, úgynevezett Spiriev-féle táblázat alapján a legjobb eredményt éri el.

A szervezők a közönség számára is szerveznek egy versenyt, ugyanis bárki kipróbálhatja magát 100 méteren, a legjobb nyolc küzdelmét pedig már a Gyulai-emlékversenyen belül bonyolítják le, ez pedig hatalmas élmény lesz majd a szerencséseknek.  Az Asafa Powellt felvonultató 100 méter mellett hatalmas küzdelemre lehet majd számítani női 200 méteren is, ahol az amerikai Sanya Richards-Ross és az olimpiai bajnok jamaicai Veronica Campbell Brown találkozik egymással.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy sérülés miatt Kiss Dánielnek ki kell hagynia a 110 m gátas küzdelmeket, ugyanakkor ott lesz a mezőnyben Baji Balázs. A 400 méteren junior Európa-bajnoki címet szerzett Deák Nagy Marcellre is kemény feladat vár, ugyanis ellenfelei között ott lesz a kontinens legjobb felnőtt versenyzője, a belga Kevin Borlée, valamint a többszörös paralimipiai bajnok dél-afrikai Oscar Pistorius is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Szombaton Budapesten a műlábú futó!
Parádés mezőny áll rajthoz férfi 400 méteren szombaton a Puskás Ferenc Stadionban sorra kerülő Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon: a paralimpiai bajnok Oscar Pistorius és az újdonsült junior Eb-aranyérmes Deák...
Tovább a teljes cikkhez »