Phelps tarolt és a Bolt is beindult

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 28. 19:43
Ha szigorúan nézzük, a pekingi olimpia két világcsúcshalmozó sztár, Michael Phelps és Usain Bolt körül forgott. A hősök mellett a legnagyobbat maga Kína teljesítette, aki 2008-ban a világ vezető sportnemzetévé nőtte ki magát. Felejthetetlen pillanatokat okozott Jelena Iszinbajeva a Madárfészekben, de tanúi lehettünk, ahogy a súlyemelő Matthias Steiner elhunyt feleségének ajánlja sikerét.


MICHAEL PHELPS: KÜLDETÉS TELJESÍTVE!

 

 

Jött, látott és arannyal megrakodva tért haza. Valahogy így kell elképzelni Michael Phelps pekingi kirándulását, aki nem hibázott, nyolc versenyből nyolcat nyert a Vizes Kockában. Ha mindez nem lenne elég, hétszer világcsúcs párosult győzelméhez, így athéni hat első helyével együtt messze a földkerekség legeredményesebb olimpikonja lett.

 

Kivételes képességeit akkor érezhettük át igazán, amikor Cseh László három döntő után csak annyit habogott, teljesen kimerült. Az amerikai hiába versenyzett szinte minden létező számban, fáradtságnak nyomait sem észlelhettük. Amikor éppen nem verte tönkre a mezőnyt, akkor a szerencse állt mellé, így Milorad Csavics elleni centimétereken múló jobb benyúlása 100 méter pillangón, illetve Jason Lezak hősies hajrája a 4X100-as gyorsváltóban.

 

USAIN BOLT: CARL LEWIS NYOMDOKAIN

 

 

 

A jamaicai sprinter évek óta a nemzetközi élmezőny tagja volt, junior világbajnoki címet szerzett még 2002-ben, arra viszont, amit Pekingben tett, senki sem számított. Kezdődött minden 100 méteren, ahol olyan könnyedséggel faragta a világcsúcsot 9,69 mp-re, hogy sokak szerint egy-másfél tized biztos maradt futásában.

 

A mesébe illő sztori 200-on folytatódott: Michael Johnson rekordja is a porrba hullt, már 19.30 mp-es idő mellé került az ismerős WR felirat ráadásul Carl Lewis 1984-es duplája után ismét egy ember aratta le a babérokat a két sprintszámban. De Bolt is tudta, három a magyar igazság, így a 4x100 méteres váltóban az amerikaiak 1993-as csúcsa is a múlt homályába tűnt, a 23 éves sztár pedig megkoronázta pekingi produkcióját.

 

JELENA ISZINBAJEVA 24.-SZER IS ÁTLENDÜLT

 


 

Ha megkérdezték volna az olimpia előtt, ki az, aki biztosan aranyérmet szerez Pekingben, akkor a legtöbben Jelena Iszinbajeva nevét említették volna. Nem véletlenül, hiszen az orosz évek óta egyeduralkodó női rúdugrásban és csakúgy, mint az elmúlt években, idén is mire beszállt a versenybe, már szinte egymaga maradt.

 

Nem is volt más hátra számára, mint a világrekord megjavítása, immár 24. alkalommal. A mindig mosolygós klasszis végül harmadszor átlibbent az 505 centiméteren és a Madárfészek egyhangú tapssal éltette napjaink egyik legnagyobb sportolóját.

 

LIU HSZIANG LÁBA „ÖSSZEROPPANT A NYOMÁS ALATT”

 

 

 

 

A 110 méteres gátfutás olimpiai címvédője, korábbi világcsúcstartója a kínaiak nemzeti figurája, példaképe volt. Az országban szinte minden második reklámtábláról Liu Hsziang mosolygott vissza, majd mikor eljött a bizonyítás ideje, csak bicegve tudott az atlétikai stadion közönsége elé lépni. Kevés kudarcot élt meg a rendező állam Pekingben, de a 25 éves sztár kellemetlen esete mindenképpen ezek közé sorolható.

 

Mint kiderült, a rangos viadaloktól távolmaradó ikon „több sebből is vérzett”: májusban összeszedett térdproblémái még kínozták, azonban néhány nappal a verseny előtt kiújuló lábfejsérülése is jelenkezett.

 

MATTHIAS STEINER ELHUNYT FELESÉGÉNEK AJÁNLJA ARANYÉRMÉT

 

 

 

 

A súlyemelők között az egyik legnagyobb küzdelmet a +105 kilogrammos súlycsoport hozta. Itt végül a német Matthias Steiner diadalmaskodott, aki a lökés utolsó fogásában tudott az összetettben vezető orosz ellenfele elé kerülni.

 

Megható volt, hogy az olimpiai bajnok a pódiumon a 2007-ben autóbalesetben elhunyt felesége fényképét megcsókolja, és neki ajánlja a sikerét.

 

MATTHEW EMMONS ÚJRA ELLÖVI MAGÁT

 

Ha balszerencsés sportolókról beszélünk, akkor Matthew Emmons közéjük sorolható. Az amerikai sportlövő a kisöbű puska összetett versenyszámában 3,3 körös előnnyel állt az élen, amely ezen a szinten behozhatatlannak tűnt.

 

Emmons azonban utoljára egy 4,4 körös találatot ért el, amivel nem csak az első helyről, de még a dobogóról is leszorult. A sportlövő egyébként Athénban is hasonlóan járt, azzal a különbséggel, hogy akkor ellenfele céltábláját találta el.

 

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK VISSZAVETTE TRÓNJÁT

 

A világ legjobb kosárlabda-bajnokságának hazája, az Egyesült Államok 2004-ben kínos helyzetbe került, amikor nem nyerte meg az ötkarikás játékokat Athénban. Volt miért visszavágni a Kobe Bryant és LeBron James vezette Dream Teamnek, amely nem is okozott csalódást.

 

Hatalmas különbséggel verték a legnagyobb riválisaikat, egyedül a döntőben kellett némileg izgulniuk, végül azonban a hősiesen küzdő Spanyolország is nem tehetett mást, mint kapitulált.

 

KÍNA MEG SEM ÁLLT 51 ARANYÉREMIG

 

A pesszimisták szerint lefutott volt az éremtáblázat sorsa, az optimisták reménykedtek, az Egyesült Államok megszorongathatja Kínát, nem így lett. A rendezők az első naptól kezdve uralkodtak, a műugrásban és asztaliteniszben az összes első helyet begyűjtötték, a lövészetben, tornában és a súlyemelésben is taroltak.

 

Az utolsó napon ökölvívásban született meg az 51. aranyérem, a Szovjetunió 1988-as szöuli 55 első helye óta nem volt példa arra, hogy ekkora fölénnyel nyerje meg egy állam az olimpiai éremtáblázatot.

 

MEGSZÜLETETT AFGANISZTÁN ELSŐ ÖTKARIKÁS ÉRME

 

Hatalmas meglepetésre Afganisztán is bekerült azon országok közé, amely olimpiai érmet tudott nyerni. Rohullah Nikpait hatalmas hősként tisztelik országában, hiszen a férfiak versenyében harmadik lett az 58 kilogrammosok tékvandósok között.