Overdose nem bírta jól a hajrát ...

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 21. 16:05
Hiába számított a legnagyobb esélyesnek a bukmékerek között, ez mit sem számított, Overdose a vert mezőnyben végzett a Group II-es Temple Stakesben a Liverpool és Manchester közötti Haydock Parkban. A magyar ló tizenhetedik versenyét futotta, másodszor nem győzött, Baden-Baden után Angliában is a középmezőnyben végzett, mintegy két hosszal.


A magyar pej mén az 1000 méteres táv kétharmadáig a győzelemért is versenyben volt, de az utolsó 200 méterre visszaesett, nem tudott ritmust váltani. Az ellenfelek többsége azonban nagyobb tempóban hajrázott, így Overdose végül a hetedik helyen ért célba.

A 80 000 fontos összdíjazású versenyen a győzelmet Sole Power szerezte meg Kingsgate Native és Prohibit előtt.

Overdose első 12 versenyét megnyerte, majd súlyos, pályafutását veszélyeztető betegséget kapott 2009-ben. Hosszas rehabilitáció után ugyan felépült a savós patairha-gyulladásból, de 2010 augusztusában – 14 veretlen futást követően – vereséget szenvedett Baden-Badenben. Azóta idén április 17-én, a németországi Hoppegartenben versenyzett először, ahol ismét korábbi sikeres önmagát mutatta: meggyőzően futva pályacsúccsal győzött.

A magyar mén következő futama a tervek szerint a június 14-i Royal Ascot lesz.

Mikóczy Zoltán a verseny után rendkívül csalódott volt, de azonnal közölte: nem adjuk fel! A résztulajonos szerint Overdose megmutatta, a legjobbak közé tartozik, és a további háromhetes angliai felkészülés elegendő lesz rá, hogy Ascotban az utolsó métereket is bírja.

Címkék: losportoverdose