Overdose a lósport Cristiano Ronaldója

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 12. 15:33
Ismét Magyarországon Overdose! Jelenleg a világranglista harmadik helyén álló magyar csodaló április 19-én a Kincsem Parkban kezdi meg idei szezonját. Nem is akárkivel a hátán! Christophe Soumillon, a világ legjobbjának tartott zsoké fogja megülni a tavaly berobbant mént. Nem mellékes az sem, hogy „Dózi” mellé állt egy teljes mértékben magántulajdonú biztosítótársaság is, amely ezt az évét szponzorálja majd. Mindezt Mikóczy Zoltán, Overdose tulajdonosa jelentette be egy sajtótájékoztató keretében a Magyar Tudományos Akadémia különtermében.


Különleges helyszínt választottak a szervezők az elsőszámú magyar ló idei programjának bemutatására, és arra, hogy két fantasztikus bejelentést is tegyenek. Ahogy a sajtótájékoztató vendége, Farkasházy Tivadar fogalmazott, Gróf Széchenyi István hajlékában köszönthették az egybegyűlteket.

 

„Nem véletlen, hogy itt gyülekezünk, hiszen innen indult el világkörüli útjára a magyar lovassport – mondta a közkedvelt humorista, aki a téma nagy szakértőjeként volt jelen az eseményen. – Sőt! Külön örülök, hogy a Krúdy Gyuláról elnevezett teremben lehetünk, hiszen ő egyik műveben részletesebben foglalkozott egy Passziánsz nevű, méltán híres lóval.”

 

Sajnos, Overdose nem tette tiszteletét az MTA-ban, ahogy nem volt ott edzője, Ribárszki Sándor sem. Annyi baj legyen, hiszen Mikóczy Zoltán és Farkasházy Tivadar így is hírnevéhez méltóan mutatta be „Túladagolás” eddigi pályafutását és jövőjét.

 

SH

 

Tudni kell, hogy az angliai születésű csodaló eddig tizenegy versenyen indult el és mindannyiszor győztesen ért célba. Lehetne ez a szám tizenkettő is, ám 2008. október 5-én egy műszaki hiba és egy józan döntés megakadályozta ebben. Párizsban ugyanis az egyik lónak nem nyílt ki a kapuja, amit ugyan az egyik pályabíró jelzett, de néhány lovas ezt nem látta. Overdose pályarekorddal futotta le az ezer méteres távot. Feleslegesen. A versenyt ugyanis visszafújták. Mikóczy Zoltán pedig úgy döntött: a ló egészségre tekintettel az ismétlésen már nem indulnak.

 

„Overdose elől, a többi sehol.” Az eredeti szólásban a híres angol versenyló, Eclipse neve szerepelt, ám a tavalyi esztendő után megengedhetjük magunknak, hogy a magyar színekben induló mén nevét helyettesítsük be. Remélhetőleg az idei szezon is hasonlóan szép eredményekkel zárul majd. Mikóczy Zoltán úgy fogalmazott: „elérhetetlen álom, amelyet megpróbálunk megvalósítani”.

 

Az álom első lépését éppen „hazai pályán”, a Kincsem Parkban teheti meg „a jelen legnagyobb magyar sportolója”, ahogy azt Kepes András kisfilmjében hallhattuk. Április 19-én ugyanis Budapesten nyargal majd. Sokáig kérdéses volt az itthoni szereplése, hiszen a pénztől is függött minden. Nos, az OTP jött, látott és segített. Így a verseny összdíjazását a szponzorációs pénzekből állják a rendezők nem pedig az éves büdzséből kell elvenni.

 

„Sokan nehezményezik, hogy Mikóczy Zoltán nem indítja gyakrabban itthon Dózit, ám nem engedheti meg magának, hogy egy ilyen képességű lóval alacsonyabb kategóriás versenyeken vegyen részt. Ez egy különleges alkalom, amely elsősorban érzelmi oldalról nagyon fontos” – tette hozzá Farkasházy.

 

SH

 

A magyarországi szereplés után angliai körút következik. Ennek keretében Overdose indul a híres ascotti derbin és a newmarketi July Cupon is. Az idei kilenc futamból hat a Global Sprint Challenge elnevezésű, egymillió dollár összdíjazású sorozat egy-egy futama. Mikóczy elmondta, egyelőre még nem döntötték el, hogy az év második felében mi lesz a fő szempont: ez a viadal, vagy a karrierje szempontjából fontosabb más versenyek.

 

A bevezetőben szó volt két szenzációs bejelentésről. Az egyik pénzügyi szempontból tulajdonképpen bebiztosítja az idei évét Overdose-nak, hiszen a versenyistálló megállapodott a CIG Biztosítóval.

 

„Igyekszünk a magunk eszközeivel, tehát egy kisebb vagyonnal hozzájárulni a sikeres szerepléshez. Ha tényleg a várakozásoknak megfelelő lesz az idei év, akkor természetesen folytatódik az együttműködés” – mondta el Horváth Béla, a cég elnök-vezérigazgatója.

 

A második bejelenteni való is hasonlóan nagy hír – igaz, főként szakmai szempontból. Ugyanis az idei kiemelt versenyeken a belga Christophe Soumillon ül majd Overdose nyergébe. Ő jelenleg a lovassport elsőszámú zsokéja. Mikóczy egyszerűen csak úgy fogalmazott, hogy ez a helyzet olyan, mintha a Formula-1-ben egy magyar csapat leszerződtetné Lewis Hamiltont.

 

„Soumillon szerelmes a lovunkba. Nem kis dolog, hogy nem mi kerestük meg őt, hanem ő minket. Csodaszép felesége hívott fel, hogy szeretne külön elvárás nélkül felülni rá. Pedig korábban csak kétszer látta versenyezni…”.

OVERDOSE SZENZÁCIÓS GYŐZELME BADEN BADENBEN 2008 MÁJUSÁBAN:

$$fhvideo:88073$$

Overdose jelenleg is az SCH Racing telephelyén, Dunakeszi Alag nevű városrészén van, állandó felügyelet mellett. Erről a kis magyar településről járja a világot a szlovákiai magyar üzletember által tulajdonolt versenyló. Farkasházy Tivadar nemes egyszerűséggel csak a Manchester United portugál klasszisához, Cristiano Ronaldóhoz hasonlította „Dózit”.

 

„Képzeljék el, mi lenne ha Ronaldo napi szinten itt edzene Alagon és aztán hétvégénként Angliában rúgdosná a gólokat. Nos, Overdose ebben a helyzetben van…”