Nem lesz Red Bull Air Race Budapesten!

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 13. 18:47
Az engedélyeztetési procedúra elhúzódása miatt a szervezők törölték a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő világbajnokság idei budapesti futamát a versenynaptárból - közölte a Master Sky Kft. kedden.



A Nemzeti Közlekedési Hatóság kedden közölte az MTI-vel, hogy ők július 6-i határozatukban elutasították a Red Bull Air Race Világbajnokság 2010-es budapesti futamának megrendezéséhez szükséges, az eseti légtér kijelölésére vonatkozó kérelmet. A vizsgálatok szerint ugyanis nem felel meg a légiközlekedési, zaj- és műemlékvédelmi szabályoknak. A hasonló rendezvényekhez részletes szabályozást kért az ombudsman, a szervezőktől pedig azt, hogy máshol tartsák a rendezvényt, ne a Lánchídnál.

A versenysorozatnak 2004 óta állandó állomása volt a budapesti futam, amely minden évben több mint hatszázezer nézőt vonzott a Duna partjára. Az idei lett volna a hetedik verseny, amelyet augusztus 19-én és 20-án tartottak volna. A viadalt 2003-ban még a tököli reptéren tartották, 2004 óta viszont a Parlament előtti Duna-szakasz adott otthont annak.

A Red Bull Air Race ügyvezető igazgatója, Bernd Loidl csalódottságát fejezte ki, egyúttal reméli, hogy 2011-ben Budapest ismét szerepel majd a gyorsasági műrepülő világbajnokság versenynaptárában.