Nagy adomány, magyar 25. hely Teguban

Szerző: MTILétrehozva: 2011. augusztus 30. 09:05
Farkas Györgyi a 25. helyen áll a női hétpróbázók utolsó száma előtt a tegui szabadtéri atlétikai világbajnokságon. Közben a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) 250 ezer dolláros segítséget nyújtott a japán szövetségnek.


A magyar többpróbázó a kedd délelőtti programban 5,78 méteres távolugrással kezdett, majd a gerelyhajítást 42,15 méterrel zárta. Előbbi 783, míg utóbbi 709 pontot ért, s ezzel hat szám után 4882 ponttal áll.

A hétpróbázók a kedd esti programban a 800 méterrel zárják majd kétnapos versenyüket, mely nagy meglepetéssel zárulhat, mivel a címvédő brit Jessica Ennis hiába vezetett még öt szám után is magabiztosan, a gerelyhajítását nagyon elrontotta, s így az Eb-negyedik orosz Tatyjana Csernova megelőzte, méghozzá nagyon komoly, 133 pontos előnnyel. 

Az IAAF adományát a március 11-i földrengés és szökőár következtében megrongálódott atlétikai létesítmények felújítására, és az iskolások atlétikai programjára fordítják - mondta Kono Johej, a japán szövetség elnöke azt követően, hogy ünnepélyes keretek között átvette a támogatásról szóló csekket Lamine Diacktól, az IAAF múlt héten újraválasztott elnökétől.

A nemzetközi szövetség közleménye szerint Diack az eseményen kiemelte: Japán példát mutat abból, hogy egy természeti katasztrófa után miként kell újra szervezni az életet, és újjáépíteni az ország azon részét, ahol a szörnyű pusztítás lecsapott.

A földrengésben és szökőárban közel 23 ezer ember halt meg vagy tűnt el.