Michelle lehet a főverseny hercegnője

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 14. 00:25
Tiffany Michelle maradt az utolsó női játékos a WSOP (World Series of Poker) Főversenyén, miután alig 30 perccel a vasárnapi nap kezdetét követően az amerikai Lisa Parsons a 76. helyen búcsúzni kényszerült. A Las Vegas-i Rio Kaszinóban a 24 éves amerikai előkelő pozícióból várhatja a folytatást, hiszen 9,9 millió zsetonnal a 3. helyen áll, reális esélye van akár a végső győzelem megszerzésére is.


Egy éve ilyenkor az amerikai Maria Ho egyike volt annak az ötven játékosnak, aki versenyben maradt a legnagyobb értékű karkötő megnyeréséért folytatott küzdelemben. A végül 38. helyen záró hölgy idén korán búcsúzott, viszont ebben az évben egy barátja, Tiffany Michelle brillírozik.

 

A 24 esztendős profi, helyi idő szerint vasárnap reggel óta az egyetlen versenyben maradt női játékos a főversenyen. Ráadásul kitűnő pozícióban áll, hiszen az egész vasárnapi nap folyamán az első tíz között volt, jelenleg a harmadik pozícióban tartózkodik.

 

Egy dolog biztos, szerepeljen bárhogy az amerikai játékos, már most tudható, hogy előkelőbb helyen végez, mint tavaly Maria Ho, mivel már csak 30 játékos van versenyben a karkötőért.