Messze szállt a svájci olimpiai bajnok

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 29. 18:37
A 2002-ben Salt Lake Cityben két olimpiai bajnoki címet szerző Simon Ammann nyerte a síugró Négysáncverseny első állomását a németországi Oberstdorfban, közvetlenül mögötte pedig Wolfgang Loitzl és Dmitrij Vasziljev végzett. A 2008-2009-es Világkupában hét viadal után négy sikerrel vezető svájci klasszis hétfőn délután már az első sorozatban az élre szállt, előnyét megőrizte a második felvonásban is.


A papírforma Amman és az osztrák sztárok különversenyét ígérte, és nagy részt be is igazolódott a papíprforma. Csak Vasziljev felbukkanása okozott meglepetést, de az is váratlan, hogy a torinói ötkarikás játékokon két aranyérmet szerző Thomas Morgenstern, valamint a sorozat egyik nagy esélyesének számító Gregor Schlierenzauer sem szólt bele az elsőség kérdésébe.

 

Az összetett Vk-ban éllovas svájci síugró az első sorozatban 136,5 méterre repült, így az élen fordult. A nyitó körben ötvenen ugrottak párban, a huszonöt „győztes” mellett az öt legjobb vesztes folytathatta. Érdekesség, hogy a norvég Anders Jacobsen még Ammannál is messzebb szállt, de technikai pontjai sokkal alacsonyabbak voltak.

 

A második, harmincas körben Vasziljev 136 méterrel bizonyult a legjobbnak, de ezzel is csak harmadik lett az egyaránt 134-et elérő Ammann és Loitzl mögött. Schlierenzauer a negyedik, míg a néhány évvel ezelőtt még a top3-ba tartozó német Martin Schmitt az ötödik lett. Morgenstern a tizenegyedik pozícióban zárt.

 

NÉGYSÁNCVERSENY, 1. ÁLLOMÁS, OBERSTDORF
1. Simon Ammann (svájci) 286,4 pont (136,5 m, 134)
2. Wolfgang Loitz (osztrák) 285,2 (135, 134)
3. Dmitrij Vasziljev (orosz) 284,4 (134, 136)
4. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 280,1 (133, 134)
5. Martin Schmitt (német) 273,8 (134,5, 129)
6. Anders Jacobsen (norvég) 138, 127)