Már 31 eltiltott a doppingbotrányban

Szerző: MTILétrehozva: 2013. augusztus 5. 19:00
Doppingolás miatt 31 török atlétát, köztük a 2004-es olimpián ezüstérmes kalapácsvetőt, Esref Apakot tiltotta el a török szövetség egyaránt 2-2 évre.


A sportági szövetség hétfőn saját honlapján hozta nyilvánosságra az érintett sportolók nevét, azt ugyanakkor nem részletezte, hogy a versenyzők mikor és milyen tiltott szerekkel akadtak fent a vizsgálatokon.

A 31 eltiltott között nem szerepel a női 1500 méter londoni olimpiai bajnoka, Asli Cakir Alptekin, illetve a női 100 méter gát kétszeres Európa-bajnoka, Nevin Yanit. Az ő versenyzési jogukat még áprilisban függesztették fel doppinggyanú miatt. A szövetség az ügyeikkel kapcsolatban most annyit közölt, hogy a vizsgálat még folyamatban van.

Törökországban az elmúlt hónapokban egymást követték a tömeges lebukások, s nem csupán az atléták körében, hanem más sportágakban is. A júniusi Mediterrán Játékokon például nyolc súlyemelő és nyolc másik sportoló doppingesetére derült fény, a múlt héten pedig a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) jelentette be kilenc fiatal sportoló doppingolását és eltiltását.

A sorozatos lebukások vélhetően komolyan gyengítik Isztambul esélyeit a 2020-as nyári olimpia megrendezésére. A török főváros Madriddal és Tokióval van versenyben, s a helyszínről a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kongresszusa dönt majd szeptemberben.

A török sportvezetők ugyanakkor éppen azt hangsúlyozzák, az esetek mutatják, hogy komolyan veszik a tiltott szerek elleni harcot, s a fél éve bevezetett szigorúbb ellenőrzési rendszer hatékonyan működik