Lederer vezet a H.O.R.S.E. döntője előtt

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 24. 16:41
A kétszeres világbajnoki karkötős Howard Lederer nagy előnnyel vezeti a mezőnyt a World Series of Poker Europe (WSOPE) második versenyszámában, a 2,500 fontos H.O.R.S.E. viadalon, amikor már csak 11 játékos reménykedhet a győzelemben Londonban. Versenyben van még öt vb-ékszer tulajdonosa Phil Ivey és Jeff Lisandro is.


Ahogy a H.O.R.S.E. viadalokon megszokhattuk szűk, ám annál több sztárral teletűzdelt mezőny vágott neki a WSOPE második versenyszámának hétfőn, hamarosan pedig már a 110 indulóból csak 11-en maradtak.

 

Igazi nagy nevekből maradt a döntő asztalhoz közelítő mezőnyben is. Az első helyen a Professzor becenévre hallgató Howard Lederer áll, hatalmas előnnyel, 210 ezer zsetonnal. A második  Serkan Farhood, ám számottevő hátránnyal.

 

Még reménykedhet hatodik WSOP-karkötőjében Phil Ivey is, aki a negyedik pozícióból várja a folytatást. Említésre méltó a szintén világbajnoki győzelemmel rendelkező Jeffrey Lisandro hetedik helye is.

 

Az egyetlen magyar résztvevő Novák István már az első napon búcsúzott. A győztes személyére szerdán éjszaka derül fény.

 

A H.O.R.S.E. tornák során az első kör limit Holdem, ezt a limit Omaha Magas/Alacsony, a Razz (Hétlapos Stud Alacsony), a Hétlapos Stud, végül a Hétlapos Stud Magas/Alacsony követi. Miután az utolsó játéknem is végetért, limit Holdemmel újra kezdődik a sorozat. 

 

WORLD SERIES OF POKER EUROPE (WSOPE), 2. VERSENYSZÁM, 2,500 FONTOS H.O.R.S.E., ÁLLÁS A 2. NAP UTÁN:
1. Howard Lederer 208,500
2. Sherkhan Farnood 141,500
3. Yuval Bronshtein 133,500
4. Phil Ivey 114,500
5. Jeff Duvall 112,000
6. Spencer Lawrence 88,500
7. Jeffrey Lisandro 82,500
8. Ivo Donev 78,000
9. Mark Gregorich 62,500
10. Erik Albinsson 43,000
11. Raul Paez 17,500