Kubaiakat ütöttek-vertek Debrecenben

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 19. 09:09
Tizenhat nemzet 127 ökölvívójának részvételével Debrecenben megkezdődött a 2009-es 53. Bocskai István-emlékverseny.


A magyar válogatott tagjai közül egyedül Bacskai Balázsnak kellett mérkőznie – a többiek erőnyerők voltak – s ő nem is okozott csalódást: 14:7-es pontozással győzte le a horvát Stipica Brekalót. A többi ringbe lépő honfitársunk – elsősorban junior- és ifjúsági korú fiatalok – sajnos már búcsúztak, ami azonban a mezőny erősségét nézve nem is csoda.

Elsősorban az oroszok dominálnak, pedig a kubaiak is a legjobb csapatukkal érkeztek.
Közülük viszont az első három kötelek közé lépett öklöző vesztesként hagyta el a ringet.

Az olimpia bronzérmes Hernandez, igaz egy súlycsoporttal feljebb 51 kg-ban kapott ki a lengyelek olimpiai résztvevő öklözőjétől Rafel Kaczortól. A következő párban az orosz világbajnok Szergej Vodopjanov verte szintén pontozással Yasniel Toledot.

A legnagyobb csalódást számukra az olimpiai ezüstérmes Yankiel León (57 kg) okozta azzal, hogy simán kikapott az Eb-bronzérmes francia Hicham Zioutitól.

A felsőbb súlycsoportokban aztán már sikerült javítaniuk:  Idel Torrente az iráni Toloti ellen győzött, míg az olimpiai érmes Rosniel Iglesias fölényesen verte a belga Marcouchit.

Csütörtökön két programban 14 és 18 órakor a negyeddöntőkkel folytatódnak a küzdelmek.