Klicsko simán verte Povetkint

Szerző: SH, MTILétrehozva: 2013. október 5. 22:52
Vlagyimir Klicsko a vártnál könnyebben, meggyőző fölénnyel, egyhangú pontozással legyőzte Alekszandr Povetkint profi nehézsúlyú ökölvívó címmérkőzésen Moszkvában.


Az Olimpiai Stadionban rendezett gálán telt ház volt, azaz 14 ezer néző kísérte figyelemmel az összecsapást, amelyen a 37 éves Klicsko a Boksz Világszövetség (WBA) szupervilágbajnoki, illetve a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), a Boksz Világszervezet (WBO) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) világbajnoki címét tette kockára a szombat estig veretlen kihívójával szemben.

A csata egyoldalú volt, az ukrán Klicsko - aki testvérével, Vitalijjal hosszú évek óta uralja a nehézsúlyt - balegyeneseivel komoly gondot okozott orosz ellenfelének, akire már a második menetben számolni kellett.

Ezután is az történt a ringben, amit az ukrán akart, a hetedik menetben pedig el is dőlt a csapta, akkor ugyanis háromszor számoltak Povetkinre. Az orosz öklöző talpon maradt ugyan a 12 menetes meccs végéig, de nem volt kérdéses, ki a győztes: Klicskót mindhárom bíró 119-104-re látta jobbnak.

Az ukrán bajnok 2004 óta veretlen, s 64 profi mérkőzéséből 61-et megnyert. A WBA normál világbajnoki címét védő, 34 éves Povetkin 28 sikeres meccsen volt túl a profik között, ez volt az első veresége.

A két bokszolóban közös, hogy korábban az amatőrök között a csúcsra jutottak, Klicsko 1996-ban, Povetkin pedig 2004-ben lett olimpiai bajnok szupernehézsúlyban. Az orosz az amatőr címek tekintetében még sikeresebb is, mint az ukrán sztársportoló, ő ugyanis Európa-bajnokságon (2002, 2004) és világbajnokságon (2003) is győzni tudott, Klicskónak ez nem sikerült.

VIDEÓN A MÉRKŐZÉS: