Kiverték az utolsó pókeresünket Dániából

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 20. 06:37
Nincs tovább! Az utolsó magyar reménysugár is kialudt Koppenhágában az EPT (Európai Pókersorozat) dán állomásán, hiszen csütörtök délután Gombkötő Tamás is búcsúzott a 7,000 eurós NL Hold'em viadaltól. Kiesett az Év Játékosa, az olasz Luca Pagano, ugyanakkor a skandináv versenyzőkből maradt szép számmal, csak néhány brit és olasz tud beékelődni közéjük.


Az 1. fordulót követően öt honfitársunk, Kaló Dénes, Markovits Ádám, Turmezey Péter, Nemes András és Rácz Kálmán Csaba máris búcsút intett a dán fővárosnak, egyedül Gombkötő Tamás reménykedhetett csütörtökön.

 

A Budapest Poker Open főversenyének decemberi tizedik helyezettje a középmezőnyben, az 57. helyen lépett tovább, 26,700 zsetonnal. A folytatás azonban a magyar terveivel ellentétesen alakult, két vakszinttel később 15,600-ra apadt vagyona, majd a következő zsetonállásnál már nyoma veszett játékosunknak.

 

Gombkötő valahol a századik hely környékén, nyeremény nélkül zárt. A napot negyvenen fejezték be, ők már legalább 8,929 euróval (2,7 millió forinttal) térhetnek haza Koppenhágából, ahol nyomasztó a skandinávok fölénye, a rangsorban elvétve találunk egyéb országból származó játékost.

 

Vezet a norvég Anders Langset 326,800 zsetonnal.

 

PÓKER, EPT KOPPENHÁGA, FŐVERSENY, 7,000 EURÓS NL HOLD'EM
ZSETONÁLLÁS A 2. FORDULÓ UTÁN 462/40 INDULÓ:
1. Anders Langset Norvégia 326,800
2. Rasmus Nielsen Dánia 254,700
3. Peter Hedlund Svédország 236,500
4. Fredrik Boberg Svédország 213,900
5. Tore Lagerborg Norvégia 192,000
- Gombkötő Tamás Magyarország kiesett
- Kaló Dénes Magyarország kiesett
- Markovits Ádám Magyarország kiesett
- Rácz Kálmán Csaba Magyarország kiesett
- Nemes András Magyarország kiesett
- Turmezey Péter Magyarország kiesett