Káté és Darmos már biztosan érmesek

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 12. 22:20
Bejutott a legjobb négy közé Káté Gyula és Darmos József is a Liverpoolban zajló ökölvívó Európa-bajnokságon, míg Szili Istánnak a negyeddöntő jelentette a végállomást. Káté 8-4-re legyőzte az orosz Makszim Ignatyevet, míg Darmos az osztrák Durmus Kekliket verte 5-2-re. Ők ketten ezzel már biztosan érmesként zárják a kontinenstornát, ellentétbe az ukrán Ivan Szenajtól 13-5-re kikapó Szili Istvánnal. Ezzel már négy érme biztosan van a magyar csapatnak, hiszen Ungvári iIstván és Varga Miklós is dobogósként zárhatja angliai hetét.


Káté a második fordulóban 8-0-ra, simán ütötte ki a bosnyák Dzsemal Fetahovicsot, ezzel máris a negyeddöntőben érezhette magát. A legjobb nyolc között sem talált legyőzöre honfitársunk, hiszen magabiztosan verte az orosz Ignatyevet.

A magyar öklöző kissé visszafogottan kezdett, s ellenfele el is húzott 3-0-re, de még a menet vége előtt sikerült szépítenie. A második két perc Káté-fesztivált hozott, a szédületes erőben bokszoló MTK-öklöző egyszerűen lerohanta az oroszt, és 4-3-ra fordított, amit a harmadikban 5-3-ra korrigált. Ekkor az orosz is bevitt egy pontot, de a negyedik menetben Káté lehajrázta riválisát.

Káté ellenfele a csütörtöki elődöntőben az ír John Joe Joyce lesz.

Darmos József a 91 kg-osok között szintén pontozásos sikert aratott az osztrák Durmus Keklik ellen (5-2). A magyar öklöző ellenfele a Tsolak Ananikjan-Denisz Pojtszijka örmény-ukrán párharc győztese lesz a legjobb négy között.

Előbbi két versenyzőnkkel ellentétben Szili istván sajnos nem tudott továbblépni a nyolcból, miután 13-5-ös, pontozásos vereséget szenvedett az ukrán Ivan Szenajtól.

A 75 kg-os súlycsoport magyarja 2-1-re és 3-2-re is vezetett, de már ekkor is látszott, hogy nehéz dolga lesz a fürge, kemény ukránnal szemben. A harmadik menetben fordított is Szenaj, majd a negyedikben - amikor Szili már mindent egy lapra feltéve rohamozott - növelte előnyét.

ÖKÖLVÍVÓ EB, LIVERPOOL:
NEGYEDDÖNTŐK:
64 kg: Káté Gyula (magyar) - Makszim Ignatyev (orosz) p.gy. 8-4
75 kg: Ivan Szenaj (ukrán) - Szili István (magyar) p.gy. 13-5
91 kg: Darmos József (magyar) - Durmus Keklik (osztrák) p. gy. 5-2