Janka az óriás-műlesiklás világbajnoka

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 13. 14:20
Pénteken a férfiak óriás-műlesiklását rendezték meg a franciaországi Val d’Isereben. A délelőtti első futamot a svájci Carlo Janka nyerte, közel fél másodperces előnnyel az olimpiai címvédő osztrák Raich, és majdnem eggyel az olasz Blardone előtt. Ebből a másodikban sem adott lejebb, sőt még nővelte is, így az ő nyakába akasztották az aranyérmet, Raich a második, a kilencedik helyről a legjobb futamidővel feljövő amerikai Ligety pedig a harmadik lett.


A versenyszámra négy magyar versenyző is nevezett, ám velük nem találkozhattunk, mert a csütörtöki selejtezőben kiestek. Bene Márton a 44. helyen végzett, Bujtás Csaba el sem indult, míg Szepesi Bertold az első, Szabó Bence pedig a második futamban esett ki.

A mai napon hetvenöten indulhattak, s elsőként a kombináció olimpiai bajnoka, az amerikai Ted Ligety, aki 1:09,96-al adta meg az alapidőt. Sokáig nem állt az élen, mert a következő induló, a svájci Carlo Janka jó másfél másodpercet vert rá (1:08,25).

Őt az egyik favorit, az olimpiai címvédő osztrák Raich is csak fél másodpercre tudta megközelíteni. Az utánuk következők pedig egy másodpercen belülre sem tudtak kerülni, így például a címvédő, s a vb-n már kombinációban világbajnok norvég Svindal, aki kiábrándító teljesítménnyel, több mint két másodpercet kapott.

Végül még az olasz Blardonénak sikerült egy másodpercen belülre kerülnie, igaz csak négy századdal. Ezzel szemben a visszavonulását fontolgató amerikai Bode Miller azonban még Svindalt is alulmúlta. Még a 21-es rajtszámmal induló osztrák Marcel Hirschernek volt esélye a részidők alapján, de végül 1,15-ös hátránnyal csak az ötödik helyre jött be.

 

ALPESI SÍ-VB, FÉRFI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS, 1. FUTAM
1. Carlo Janka (svájci) 1:08,25
2. Benjamin Raich (osztrák) +0,48
3. Massimiliano Blardone (olasz) +0,96
4. Didier Cuche (svájci) +1,13
5. Marcel Hirscher (osztrák) +1,15
6. Manfred Moelgg (olasz) +1,19

A második futamban a szokásoknak megfelelően a legjobb harminc versenyző fordított sorrendben indult. Először a kombináció meglepetés-bronzérmese, a horvát Zrncic-Dim, aki ezt a futamot 1:11,21 alatt teljesítette, összesítésben pedig 2:24,74 volt az ideje.

Őt aztán a negyedikként induló svéd Rainer váltotta a vezető pozícióban, de ezután gyakorlatilag jóideig egymásnak „adták a kilincset” az éllovasnak járó VIP-helyen a versenyzők. Közülük a tízedikként induló finn Marcus Sandell érdemel említést, aki 1:09,95-el érte el az „alsóház” legjobb futamidejét, s hosszabb időre át is vette a vezetést. Megelőzte Bode Millert is, aki kiesett, a francia De Tessieres azonban hét századot megőrzött előnyéből.

A legjobb tizenötben aztán megint jött a „kilincselés”. A legjobb nyolc előtt Ted Ligety (neki sikerült megjavítania a legjobb futamidőt is 1:09,85-re) vezetett, az olasz Ploner és Svindal előtt. A hazaiak kedvencének Grange-nak nem is sikerült megtartania előnyét vele szemben, az osztrák Schörghöfer és az olasz Moelgg pedig nagyon hátracsúszott.

Az osztrák Hirscher is rontott egyet és így hét századdal szorult Ligety mögé. A svájci Cuche pedig az osztrák mögé jött be. Az első futam után még harmadik Blardone sem bírt Ligetyvel és ő is csak Cuche-t előzte meg.

Az olimpiai bajnok Raich is sokat vesztett, de 28 századnyi előny azért megmaradt, így már csak az volt a kérdés, hogy ő, vagy Janka. Janka, mert nemhogy megőrizte, hanem még növelte is előnyét Raichhoz képest, s összesítésben 71 századdal nyert. Az osztráknak maradt az ezüst, míg Ligety a második futam legjobb idejével a kilencedik helyről jött fel a dobogóra.

ALPESI SÍ-VB, FÉRFI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Carlo Janka (svájci) 2:18,82
2. Benjamin Raich (osztrák) +0,71
3. Ted Ligety (amerikai) +0,99
4. Marcel Hirscher (osztrák) +1,06
5. Massimiliano Blardone (olasz) +1,67
6. Didier Cuche (svájci) +1,69