Feltörölték a pályát Harlequinsszel

Szerző: shLétrehozva: 2009. május 11. 08:45
A Leicester Tigers és a London Irish vívja egymással az angol élvonalbeli rögbi-bajnokság május 16-i nagydöntőjét, miután előbbiek a Bath, utóbbiak a Harlequins együttesét verték az elődöntőben.


A Leicester nem bízott semmit a véletlenre, már az első félidőben 14-0-ra vezetett. A múlt semmiféle kapaszkodót nem jelentett a Bath számára, utóbbi négy találkozójukból három elveszítettek, igaz akkor szorosabb csatára késztették ellenfelüket. A győztes csapat három célja mellett a vesztes fél is eljutott azért kettőig, de a rúgásokban – három bónusz és egy büntető – már a Leicesteré volt a terep.

Hasonlóan lehangoló 1-3-as mérleggel rendelkezett a Quins az Irish-sal szemben, de arra a végeredményre, amelybe beleszaladtak egy ilyen fontos mérkőzésen, még ők sem gondoltak volna. A sportágban szokatlan első félidei 0-0-t követően Mike Catt és James Hudson is az alapvonalon túlra jutott a labdával, Delon Armitage pedig a két jutalomrúgás mellett egy büntetőt is értékesített, kiütéssé téve a két csapat közti különbséget.

A Leicester az első, a London Irish a harmadik helyen zárta a huszonkét fordulóból álló alapszakaszt. Igaz, utóbbiak 66 pontot szerezve hasonló mutatót értek el, mint az akkor második, most általuk legyőzött Harlequins, illetve eggyel jobbat, mint a negyedik helyezettként elődöntős Bath.

GUINNESS PREMIERSHIP:
ELŐDÖNTŐ:
  • Leicester Tigers – Bath 24-10 (14-10)
  • Harlequins – London Irish 0-17 (0-0)