Erdei: Csak bábunak kellettem

Szerző: SHLétrehozva: 2013. április 5. 12:25
Hideg fejjel értékelte múlt hétvégi, sokat vitatott vereségét, és beszélt a folytatásról is Erdei Zsolt korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok, aki első fiaskóját megosztott pontozással szenvedte el az orosz Gyenyisz Gracsovtól egy monte-carlói gálán.


„Tíz menetet szerettem volna a szorítóban tölteni, hogy lássam pontosan milyen az erőnlétem a hosszú kihagyás után. Gyors vagyok, fitt vagyok jók a reflexeim, kiváló formában vagyok 39 évesen is – mondta a Sport TV Mai helyzet című műsorában Erdei Zsolt, aki most már belátja, hogy hibás taktikát választott.

"Én ezt a mérkőzést csak kiütéssel nyerhettem volna meg. Ha ezt tudom, nem ilyen kifinomult ökölvívást mutattam volna be, hanem belementem volna a verekedésbe és a brusztba. Ennél a gyereknél én kétszer jobb vagyok, de most valakinek az volt az érdeke, hogy ő jusson a fináléba. Ezen a tornán én csak bábuként szerepeltem” - nyilatkozta ,hozzátéve, hogy szerinte magabiztos ökölvívást mutatott be, irányította a csatát, az orosz próbálkozásai elöl pedig többségében elhajolt, ellépett. (A Compustat kimutatásai szerint egyébként a két öklöző találati mutatója között nem volt jelentős különbség, csak a találati arányban - Erdei javára.)

Erdei, most pihenésképpen horgászni megy, reményei szerint még ebben a hónapban saját edzőtermet nyit, ahol ő is edzőnek áll. A következő felkészülését már ott, a saját termében szeretné elkezdeni, mert nem vonul még vissza. „Érzem az emberek szeretetét. Az a feladatom, hogy belépjek a szorítóba, és Magyarországért, a Magyarországot szerető emberekért bokszoljak.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Reakciók Erdei Zsolt vereségére
Nemcsak a szurkolók körében, hanem a bokszvilágban is nagy visszhangot keltett Erdei Zsolt szombati, igazságtalannak tűnő veresége az egymillió dolláros monacói szupertornán....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Erdei: Felfoghatatlan, hogy kikaptam
Erdei Zsolt korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok vitathatónak és megdöbbentőnek minősítette a bírói ítéletet, amelynek következtében vereséget szenvedett az orosz Gyenyisz Gracsovtól a "Monte-Carlo...
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: erdei_zsolt