Erdei az Universumot is legyőzte

Szerző: shLétrehozva: 2009. november 23. 17:35
Emberfeletti, szinte sci-fi filmbe illő küzdelmet nyújtott szombat éjjel Erdei Zsolt. Madár az olasz Giacobbe Fragomeni elleni győzelmét követően egyvalamiben egyetértenek a szakemberek: hiba lenne, ha a népszerű öklöző maradna a cirkálósúlyban. Szántó Imre úgy tudja, Erdei áprilisig már nem lép a kötelek közé, míg Rácz Félix szerint az Universum Box Promotion vezetőin múlik, meglovagolják-e a hétvégi siker hullámait.


„Éppen most érkeztem haza az Egyesült Államokból. Még ott kaptam a hírt Madár győzelméről, nagyon örülök neki. Azon kevesek közé tartozik, akit mind sportolóként, mind emberként mélységesen tisztelek. Ha egyszer íródik egy könyv a magyar boksz történetéről, akkor Zsolt minden idők legjobbjaként kerül majd bele. Nem látom, hogy a közeljövőben bárki is megismételné az ő eredményeit. Főként nem a két súlycsoportban elért világbajnoki címet" - nyilatkozta a SportHirado.hu-nak a korábbi sikeres bokszmenedzser, Rácz Félix.

Az üzleti körökben is elismert szakember szerint szinte sci-fi alkotásokba illő, amit Erdei véghez vitt olasz ellenfelével szemben. „Erőn felül teljesített, hatalmas dolgot vitt véghez. Azt hiszem, még lenne egy-két nagy dobása, de az Universumon is múlik, hogy kihasználja-e a benne rejlő lehetőségeket. Azt hiszem, az istálló eddig kisebb hangsúlyt fektetett a brandbe, amellyel Zsoltot reklámozta, menedzselte. Ezért is lehetett az egész éves huzavona, amely veszélyeztette a pályafutását is."

A jelenleg is egy sportmenedzser-irodát vezető Rácz szerint vezethet feljebb Madár útja, ám nem szabadna a cirkálósúlyban maradnia. No, meg nem kéne feszegetni a szerencse határait...

Szántó Imre, azaz Öcsi bácsi a mérkőzésről közvetítő kereskedelmi tv-csatorna szakkomentátoraként testközelből figyelhette a magyar szurkolók kedvencét. „Hatalmas küzdelem volt, aminek az egyharmada rendben volt, aztán következett a holtpont. Gondolom, ez az egész éves huzavona és a meccs előtti betegség eredménye volt. Szerencsére, elő tudta venni a tartalékait. Ez más emberekre nem is nagyon jellemző, hihetetlen szívvel harcolt."

A szakember elmondta, sokat beszélgetett Madárral, ám azt nem tudja, hogy a jövőre nézve mi a szándéka. „Most biztos jönnek majd a tárgyalások. Én csak annyit tudok, hogy áprilisig nem lesz meccse, addig pihen és készül. Az üzleti részét nem ismerem a dolgoknak, de az biztos, hogy nem szabad ebben a súlycsoportban maradnia, hiszen 8-10 kilós hendikeppel indulna az ellenfeleivel szemben. Az ő helye a félnehézsúlyban van, bár tudom, hogy ez elsősorban üzlet. Mindenesetre szombat éjjel nagyon sok magyart tett nagyon büszkévé."