Elmaradt a magyar szenzáció Vegasban

Szerző: SHLétrehozva: 2012. október 30. 17:14
A hatodik helyen végzett és több mint 1,6 millió dollárt kasszírozott Koroknai András Las Vegasban, a pókervilágbajnoki címért folyó versenyben a World Series of Poker sorozatban, magyar idő szerint kedd hajnalban.


A debreceni pókeres ebben az évben debütált a legrangosabb szériában, és első magyarként rögtön a döntő asztalig jutott a közel 7000 játékos közül, ami minden pókerjátékos álma.

A második pozícióból kezdett a kilences asztalon, a Rio kaszinó termében, sokáig passzívnak mutatkozott, de később több többször is megütközött a chipleaderrel, és jó esélye volt arra, hogy megcélozza karkötőt, valamint az ezzel járó a nyolc és fél millió dollárt. Ehhez a top háromban kellett végeznie.

A szenzáció nem jött össze, Koroknai ugyanis több, mint hat óra játék után, a 109. leosztásban egy hallatlanul magas kasszával elbukott (flop előtti all in után), több, mint 40 milliót veszített, ő volt a negyedik távozó a kilences asztaltól, a hatodik helyen búcsúzott.

Percekkel előtte jött vissza a második helyre, de így sem lehet boldogtalan, minden idők harmadik legnagyobb magyar nyereményével mehetett haza.

Koroknai később adott interjújában elmondta, úgy érezte, a lapjai és a stackje is megvolt egy ilyen rizikós lépéshez, lazának gondolta Mersont, de utólag persze már nem volt jó döntés az all-in. Először volt vele családja élő versenyen, a következőekben a European Tourra fókuszál.

ÍGY ESETT KI KOROKNAI:

Koroknai: {#}K {#}Q
Merson: {#}A {#}K

Board: {#}8 {#}3 {#}2 {#}7 {#}7

A TOP 3, AKI A DÖNTŐ ASZTAL MÁSODIK FELVONÁSÁN FOLYTATHATJA (magyar idő szerint keddről szerdára virradó éjszaka, kettő órától):
Greg Merson: 88 350 000
Jesse Sylvia: 62 750 000
Jake Balsiger: 46 875 000

Címkék: póker