De La Hoya: Pacquaio nem is üt nagyokat!

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 23. 10:53
Oscar De La Hoya szerint a Pacquaio elleni mérkőzésén annyira gyengének és tehetetlennek érezte magát, hogy már csak arra várt, hogy beszedje a megváltó ütést.


Ennek ellenére szerinte Pacman nem számít nagyütőnek, legalábbis 147 fonton.

"Mintha megkötöztek volna, azt gondoltam, gyere Manny, találj el valami kemény jobbossal, szóval üss csak ki és legyen vége ennek a nyomorúságnak, szóval így éreztem magam akkor" - mondta De La Hoya a Ringnek. - "Már nem törődtem az egésszel, nem érdekelt, hogy ütött, mivel nem tudtam semmit sem csinálni. Szerencsére nem üt olyan keményen. Nyilvánvaló, hogy ha erősebben ütne, akkor minden gond nélkül ki tudott volna ütni."

Oscar szerint az első menetben megfogta Pacquiaót, de nem volt energiája kihasználni a szituációt. Elmondása szerint Pacman nagyon nyitott volt, de egyszerűen nem tudott célba találni.

"A gongszó után azt hiszem eltaláltam egy testre mért balhoroggal, olyan volt, mintha komolyan megfogtam volna. Utána nagyon nyitottá vált, ott volt előttem, de nem tudtam mit tenni. Utána kezdtem érezni, hogy ez nem én vagyok és mikor ő is kezdett betalálni, akkor olyasmi történt, mintha azt mondtam volna magamnak, hogy tudod mit, ez nem történik meg, úgy éreztem, hogy csak egyet is üt én nem tudok majd mit kezdeni vele."

AZ ÖKÖLVÍVÁS SZAKMAI PARTNERE: