Dánia: Kaló Dénes kezébe fagytak a lapok

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 17. 23:33
Hamar kisiklott Kaló Dénes koppenhágai hullámvasútja, miután a magyar pókeres a Budapestet is megjárt PokerStars EPT (Európai Pókersorozat) skandináv állomásának főversenyén, a 7,000 eurós NL Hold'em-viadalon már az 1/A napon kiesett. A 225 keddi résztvevő közül alig 99-en jutottak tovább a csütörtöki második fordulóba.


 

Kaló Dénes Bahamákon elért 92. helye után Koppenhágában ismét harcba szállt az Európai Pókersorozatban, egyedüli magyarként asztalhoz ülve a kétnapos selejtező nyitófordulójában.

Keveset lehet tudni honfitársunk teljesítményéről, annyi azonban biztos, hogy a nyitókör félidejénél még szárnyalt, a kezdő 10 ezer zsetonról egészen 18 ezerig kúszott fel vagyona.

A folytatásban ugyanakkor gondba került, legközelebb órákkal később érkezett róla hír az utolsó előtti vakszint előtt, amikor harmadára olvadt zsetonmennyisége, mindössze 6500-zal állt.

A szorult helyzetből pedig már nem talált kiutat, nem sokkal a nap vége előtt felállni kényszerült, így a korábbi kétszeres EPT-második tovább folytatja idei gyengébb szereplését, amelyhez saját elmondása szerint borzasztóan peches lapjárása is hozzájárul.

A legutolsó hivatalos zsetonállás szerint a norvég Thor Hansen vezet, versenyben van az EPT Év Játékosa Luca Pagano illetve a több televíziós műsorban szereplő Juha Helppi is, ám búcsúzott a korábbi világbajnok Carlos Mortensen.

 

Szerdán legalább egy magyar játékos biztosan asztalhoz ül, a nyáron WPT-karkötőt szerző Markovits Ádám, aki online selejtezőn biztosította helyét Koppenhágában.

VIDEÓK, KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK!

 

EPT KOPPENHÁGA, ZSETONÁLLÁS AZ 1/A NAP UTÁN, 225/99 INDULÓ:
1. Thor Hansen Norvégia 74,500
2. Allan Baekke Dánia 68,000
3. Albert Iversen Dánia 64,200
4. Laurence Houghton Egyesült Királyság 50,000
5. Rasmus Nielsen Dánia 48,000
- Kaló Dénes Magyarország kiesett