Csoda történt, győzni tudott a Wasps

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 2. 10:13
Szikrázó összecsapásokat hozott az angol élvonalbeli rögbi-bajnokság (Guinness Premiership) kilencedik fordulója, hiszen hosszú vergődés után ismét nyerni tudott a címvédő London Wasps, miközben a tabella első helyén álló Bath csúnya vereséget szenvedett. A Szaracénok kiütötték a Worcestert, és a Gloucester is hasonlóan viselkedett ellenfelével. Ismét győzni tudott a Sharks, és nem utolsó sorban, idegenben nyer a London Irish. Mindezt úgy, hogy szombaton az angol válogatott is pályára lépett, igaz sok köszönet nem volt benne: Twickenhamben Új-Zéland esélyt sem adva nyert ellenük 32-6-ra.


A Sale Sharks hazai pályán ünnepelhette 14 pontos sikerét, nem is akárki ellen érte el ezt a szép sikert, hiszen ez a csapat a Leicester Tigers volt. Már a mérkőzés félidejében is 14 pontos előnnyel mehettek az öltözőbe a házigazdák. A találkozón négy cél született, ebből csak egyet vittek a vendégek.

 

Megvan a címvédő Wasps szezonbeli második sikere, méghozzá idegenben, a szenvedő csapat a Newcastle Falcons volt. Nem áll túl jól a szénájuk, hiszen ezzel a vereségükkel egy helyet lejjebb léptek, és már az utolsó előttiek. A meccsen három célt vittek a felek, ebből kettőt a vesztes csapat, igenám, de Dave Walder hat büntetőt is értékesített, és ez elégnek bizonyult.

 

Ebben a fordulóban sem kímélte ellenfelét a Glouceser, ugyanis 33-10-re legyőzte a Northampton Saintset. A találkozó öt céljából négyen a hazaiak vittek, nem csoda, hogy ilyen fölényesen győztek. A mérkőzést közel 13500 szurkoló tekintette meg.

 

Nem kezdte valami fényesen ezt a szezont a Bristol Rugby, és ez a meccs is ezt tükrözte. Ugyanis, a Bristol vereséget szenvedett, ezúttal a London Irish állt az útjukba, akik viszont ellenfelük teljesítményének teljes ellentétjét produkálják, hiszen nyolc forduló után a tabella első helyét foglalják el. A Bristolnak eddig mindössze egy meccset sikerült megnyernie.

 

A Bath Rugbynek ezért a vereségéért az első helyével kellet fizetnie, a Harlequins hazai pályán állta útjukat. A találkozón három célt vittek, és hat büntetőt ítéltek meg, ebből hármat a hazaiaknak fújtak be, és ugyan ennyit a vendégeknek. A Quins ezzel a sikerével mindössze három pontra van a vezető pozíciótól.

 

Elég simának mondható a Szaracénok sikere, ugyanis 23-6-ra tiporták el a Worcester Warriorst. A Warriors már a félidőben összeszedte a maga hat pontját, a második félidő csak arra volt jó, hogy a Szaracénok összegyűjtsenek még tíz pontot.

GUINNESS PREMIERSHIP:
9. FORDULÓ:
  • Sale Sharks – Leicester Tigers 27–13
  • Newcastle Falcons – London Wasps 17–23
  • Gloucester Rugby – Northampton Saints 33–10
  • Bristol Rugby – London Irish13–18
  • Harlequins – Bath Rugby 21–14
  • Saracens – Worcester Warriors 23–6

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. London Irish 8 6 0 2 189-126 63 1 2 27
2. Gloucester Rugby 8 6 0 2 198-144 54 3 0 27
3. Bath Rugby 8 5 1 2 201-169 32 2 2 26
4. Sale Sharks 8 6 0 2 119-109 10 0 0 24
5. Harlequins 8 5 0 3 199-160 39 2 2 24
6. Leicester Tigers 8 5 0 3 172-160 12 0 1 21
7. Saracens 8 4 0 4 187-142 45 1 3 20
8. Worcester Warriors 8 3 0 5 132-160 -28 0 2 14
9. London Wasps 8 2 0 6 140-169 -29 0 4 12
10. Northampton Saints 8 2 1 5 149-195 -46 0 1 11
11. Newcastle Falcons 8 2 0 6 131-195 -64 0 2 10
12. Bristol Rugby 8 1 0 7 95-183 -88 0 3 7