Bármelyik Klicskót kiüti...

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 3. 18:29
David Haye, a WBA szervezet nehézsúlyú világbajnoka állítólag beleegyezett, hogy a súlycsoport többi jelentősebb vb-övét őrző ukrán Klicsko fivérek egyikével címegyesítő mérkőzést vívjon. Az angol bokszoló erről a Sun című szigetországi bulvárlapnak nyilatkozott.


Ha igaz, július 2-án lenne a meccs, ám még kérdés, hogy hol, miként az is, hogy Vitalijjal vagy Vlagyimirral néz majd szembe a szorítóban a 29 éves Haye.

A kételynek azért van helye, mert korábban több alkalommal is napirenden volt már Klicsko-Haye összecsapás. A szigetországi bunyós azonban mindig talált valamilyen kifogást, így rendre elmaradt a profi boksz királykategóriájának tán legnagyobb érdeklődéssel várt ringrandevúja.

Hogy most valóban sikerül-e a kötelek közé "szorítani" Haye-t, persze ugyanúgy talány, bár az ominózus interjúban ő maga megint kész tényként közölte a címmeccs tényét:

"Nekem mindegy, hol és melyikükkel verekszem meg. Lehet a helyszín München, Berlin, Gelsenkirchen, egyre megy, bokszoltam én már idegenben is, és győztem, most ugyanez vár a Klicskókra is. Bárhol, bármikor harcba szállok, és kiütéssel fogok nyerni" - fogalmazott a szokásos nagyszájúságával a WBA-világbajnok.

Korábban még arról volt szó, hogy Haye május 21-én a korábbi üzbég világbajnokkal, Ruszlan Csagajevvel mérkőzik Londonban, de a találkozóból semmi sem lett, mivel a brit hatóságok nemet mondtak a régebben hepatitis B-vel megfertőződött rivális brit földre engedésére. Ezután jött Haye bejelentése a július 2-i meccsről az "egyik Klicskóval".

Az orosz hírügynökség - ha valóban lesz mérkőzés -, az idősebbik, Vitalij fellépését valószínűsíti, mivel ő március 13-án bokszol legközelebb, míg öccsének, Vlagyimirnak áprilisnak 30-ra van lekötött találkozója.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
David Haye az egyik Klicskóval búnyózik
A profi ökölvívás nehézsúlyának négy világbajnoki övét birtokló Klicsko-fivérek, Vitalij és Vlagyimir megígérték, hogy egyikük összecsap David Haye-jel, a Boksz Világszövetség (WBA) bajnokával....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Haye: Bunda? Á, dehogy!
VIDEÓ! Még a hozzá nem értő szemeknek is fura lehetett látni, ahogy Audley Harrison hagyta magát kiütni a harmadik menetben. David Haye másodízben védte meg WBA nehézsúlyú világbajnoki címét, az angol bunyós szombaton este...
Tovább a teljes cikkhez »