- Sokat változott a világ azóta – nyilatkozta a SportHirado.hu-nak a barcelonai olimpia magyar meglepetésembere, a Magyar Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságába januárban beválasztott Kovács Antal -, de természetesen nekem is azonnal eszembe jutott a párhuzam a mi akkori, és a veszprémi kézisek mostani este között. Így belegondolva azt kell mondjam: bizony, kaphattam volna bicskát én is! De messzire nem kell mennem, sporttársamat, Ungvári Mikit tavalyelőtt ugye meg is szúrták, még szerencse, hogy az övé azért nem volt annyira súlyos sérülés.
- Ennyire nem tisztelik az éjszakában azokat a sportembereket, akik dicsőséget és örömet szereznek a városnak, vagy éppen az egész országnak?
- Én előző évben lettem olimpiai bajnok, abban az esztendőben pedig világbajnokságot is nyertem. Azt hiszem elmondhatom, igencsak ismert volt az arcom akkoriban. Azt nem hinném, hogy kifejezetten vadásznak a sportolókra, de ha a helyzet úgy adódik, skalpoknak tökéletesek vagyunk. Mert bármilyen erős, jó felépítés és fizikumú egy élsportoló, semmi esélye nincs egy képzett, gyakorlott bunyóssal szemben. Főként, ha annak kése vagy baseballütője is van… Egy ilyen keményfiúnak, aki ellenfelet keres magának, egy élsportolónál látványosabb és könnyebb préda nem is kell.
- Nem is hitt abban, hogy az országos ismertsége által valamiféle védettséget vagy éppen előjogokat élvezhet adott szituációban? Vagy ennek kizárólag irritáló hatása van egy ilyen kényes helyzetben?
- Inkább utóbbira tippelnék. Én mindaddig bíztam benne, hogy a debreceni szituációt meg lehet oldani békés körülmények között, szép szóval, amíg el nem törték a fejemen a baseballütőt. Ráadásul az egész sztorink kiindulási alapja egy félreértés volt: elterjedt Debrecenben, hogy pesti dzsúdósok szétvernek egy helyet. Ebből csak a pesti és a szétverés nem volt igaz. Mire azonban feleszméltünk volna, hogy mi is van, a semmiből egyszerre csak ötven ember jelent meg a helyen és már kaptam is a fejemre. Bennem addig az a naiv kép élt, hiszen semmi tapasztalattal nem rendelkeztem ezen a téren, hogy ez teljesen másként működik.
- Hogy?
- Körülbelül úgy, hogy megjelenik egy erős ember, aki belekötött a helyi kemény fiúba, majd utóbbi azt mondja: engem itt még nem vert meg senki! Aztán ketten elmennek és lejátsszák a dolgot, ennyi. Na, ez lehet, hogy valahol, vagy valamikor így működik, illetve működött, de nálunk más volt a szituáció és az eddigi információk alapján más lehetett Veszprémben is.
- Tegyük fel, hogy Kovács Antal is ott szórakozik azon a végzetes hétvégén a veszprémi lokálban…
- Hú, még belegondolni is szörnyű…
- Marian Cozmához hasonlóan az ország Atom Antija is szép szál legény: a nehézfiúk fogást találtak volna önön is?
- Valószínű… Legalábbis az átlag feletti termetemből adódóan én is skalp lehettem volna. A másik pedig, hogy az első verziók szerint a kézisek azt a pultoslányt védték, akit bántalmaztak a verőlegények. Nem tudjuk egyelőre, hogy egészen pontosasan így történt-e vagy sem, de emellett biztos én sem mentem volna el szó nélkül. Nem akarok középkori lovagerényeket csillogtatni, de szerintem ez egy olyan dolog, mármint hogy ilyen esetben kiállunk egy hölgy mellett, amiért érdemes az embernek becsületből összeveretni a képét. Más, többet fel sem tételezek a veszprémi kézisekről, akiket egytől-egyig jó szándékú, remek sportembernek ismertem meg futólag a közelmúltban egy veszprémi gálán. Kifejezetten szimpatikusak voltak nekem, egy jószövegű, rendes társaság. Értelmetlen ami velük történt, de azt hiszem, ez könnyen megtörténhetett volna és meg is történhet bármelyikünkkel.
- A debreceni eset után önt érte hasonló inzultus az éjszakában?
- Azért azt tudni kell rólam, hogy soha nem voltam az a nagy éjszakába járó típus, azt követően azonban tényleg kétszer is megnéztem, hová hívnak és nagy ívben kerültem a balhés helyeket. Pakson meg egyébként is behatároltak ilyen szempontból a lehetőségek. Meg olyan szempontból is, hogy aligha nevezhető az ország legfrekventáltabb helyének, ahol megtalálják a számításaikat azok, akik a tilosban élnek.