A Barbár vette hátára a Cowboyst

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 17. 08:47
The Rivalry. A tengerentúlon csak így nevezik az amerikai futball-bajnokság legnagyobb örökrangadóját, a Washington Redskins és a Dallas Cowboys fél évszázada tartó összecsapását, amelyre ezúttal a fővárosban került sor. A találkozó végén ezúttal a vendégek örülhettek.


A hazaiak kezdték jobban a mérközést, rögtön az első támadássorozatukból touchdownt szereztek: Jason Campbell, a fiatal irányító két yardos passzát Mike Sellers kapta el a célterületen, 7-0-ás vezetést szerezve a Rézbőrűeknek.

 

A Dallas ellentámadásai sikertelenek voltak, Tony Romo, a Cowboys ujjtörésből visszatért quarterbackje egymás után kétszer is ellenfélnek passzolta a labdát, komoly helyzeti előnybe hozva a gyűlölt riválist. A Cowboys szerencséjére a Redskins nem tudott élni a felkínált lehetőséggel, erőtlen támadási kísérleteik végén kénytelen voltak a mezőnybe rúgni a labdát.

 

A második negyed utolsó dallasi drive-ja végül meghozta az egyenlítést. Romo három és fél perc alatt 80 yardot vezette előre csapatát és a sikeres támadás végén Marion Barber running backnek sikerült az end zone-ba vinnie a tojás alakú labdát. 7-7-es állásnál, másfél perccel a félidő előtt a vendégek már az öltözői pihenésre gondolhattak, mert a touchdown utáni kirúgásnál a Washington speciális csapatrésze 58 yardos visszafutással újra nyílttá tette a mérkőzést. A sikeres akcióra eredményes mezőnygól tette fel a koronát: Shaun Suisham 40 yardos rúgásával 10-7-es Redskins vezetéssel mehettek nagypihenőre a csapatok.

 

A harmadik negyedben teljesen megváltozott a játék képe. Terrence Newman, a Dallas sokadik virágzását élő cornerbackje, aki az egész meccsen lejátszotta az ellenfél sztárirányítóját, Santana Mosst, a kezébe vette a védelem irányítását. Labdát szerzett a Washington területén és ez az interception, a Redkins egy kihagyott mezőnygól kísérlete és Jay Ratliff dallasi védő két irányítószerelése, sackje megadta az esélyt a Cowboysnak a végső győzelemre. A sikeres drive végén az újonc tight end, Martellus Bennett, a Texas A&M egyetemről draftolt fiatal játékos Tony Romo 25 yardos passzát elkapva 14-10-re alakította az eredményt.

 

A Redskins már csak futott az eredmény után és amikor egy negyedik kísérletnél támadásra szánták el magukat, már látszott, hogy minden egy lapra tesznek fel. Az akció nem sikerült: a brillírozó Newman újból elütötte a labdát Moss elől, megszerezve a labdát a Cowboys számára.

 

És ekkor jött el Marion Barber ideje. A Barbár becenévre hallgató futójátékos a Dallas utolsó támadássorozatában kilenc (!) futást és egy elkapást bemutatva, csapata összes támadóakcióját végrehajtva nem engedte, hogy a fővárosi Rézbőrűek visszaszerezzék a labdát. Utolsó percekbeli 46 yardos előrehaladásával szinte egymaga szerezte meg a végső győzelmet csapata számára.

NFL, 11. FORDULÓ:
Washington Redskins - Dallas Cowboys 10-14 (7-0, 3-7, 0-0, 0-7)
A meccs legjobb támadója: Marion Barber (Dallas): 24 futás, 114 yard, 1 TD, 6 elkapás, 39 yard
A meccs legjobb védője: Terrence Newman (Dallas): 5 tackle, 2 assziszt, 1 labdaszerzés