A Baltimore ellátta a Miami baját

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 5. 09:44
Kiesett az esélyesebbnek számító Miami és a Minnesota együttese az észak-amerikai amerikaifutball-bajnokság (NFL) rájátszásának első fordulójában, a wild card-hétvégén. A Dolphins Baltimore-tól, a Vikings a Philadelphiától kapott ki. Az Indianapolis Colts ebben a szezonban is a San Diego Chargers ellen maradt alul, az Arizona az Atlantát ejtette ki.


 

Az alapszakaszban a tavalyi siralmas teljesítményéhez képest remekül menetelő Miami Dolphins csupán az első negyedben tartotta a lépést a vendég Baltimore-ral, hiszen akkor mindkét oldalon csupán egy-egy mezőnygól esett.

A folytatásban aztán abszolút a Ravens irányított, hiszen a záró felvonás előtt a vendégek már 20-3-ra is vezettek, és már ekkor volt, hogy a delfinek sorozata itt ért véget. A különbség a záró felvonásban nem változott, hiszen mindkét fél elért egy-egy touchdownt.

A Philadelphia annak ellenére simán búcsúztatta A Minnesotát, hogy a Eagles épphogy csak bejutott a playoffba. A Philly 26-14-re nyert.

Az Indianapolis jó formában várhatta a rájátszás első körét, hiszen sorozatban kilenc nyert meccsel a háta mögött érkezett a playoffba, míg a Chargers az utolsó pillanatban jutott a szezon második felébe. Ráadásul a Coltsot fűthette a visszavágás vágya is, hiszen egy évvel korábban a San Diego jelentette a végállomást.

Nos a nemrégiben az alapszakasz legjobbjának választott Payton Manning vezetésével a hazaiak kevesebb, mint három perccel a vége előtt még 17-14-re vezetett, de Nate Kaeding mezőnygóllal egyenlített.

A hosszabbításban pedig a sérült LaDamian Tomlinsont helyettesítő Darren Sproles pillanatai következtek, ugyanis 22 méteres touchdownjával eldöntötte a meccs sorsát.

A másik szombati meccsen az Arizona Cardinals 30-24-re megverte az Atlanta Falconst és az NFC elődöntőjébe jutott.

 

NFL, RÁJÁTSZÁS, WILD CARD-HÉTVÉGE
AMERIKAI FŐCSOPORT (AFC)
San Diego Chargers (4.)–Indianapolis Colts (5.) 23–17 – h. u.
Miami Dolphins (3.)–Baltimore Ravens (6.) 9–27
NEMZETI FŐCSOPORT (NFC)
Arizona Cardinals (4.)–Atlanta Falcons (5.) 30–24
Minnesota Vikings (3.)–Philadelphia Eagles (6.) 14–26