28 évesen visszavonul a magyar sztár

Létrehozva: 2012. június 28. 16:36
Befejezte pályafutását Huszár Erika Európa-bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, aki egy kanadai klub edzőjeként dolgozik a továbbiakban.


A 2009-es torinói Eb-n a váltóval aranyérmes, egyéniben olimpiai 4. (2006, 1500 m) és 6. (2010, 1500 m), a stafétával olimpiai 5. (2010) sportolót a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) központjában, a Gyakorló Jégcsarnokban búcsúztatták el csütörtökön. Huszár az ünnepélyes eseményen, könnyeivel küszködve mondott köszönetet elsősorban családjának, valamint válogatott csapattársainak, edzőinek és az MOKSZ vezetőségének.

"Tavaly lettem vezetőedző egy kanadai klubnál, arra gondoltam, hogy belekóstolok ebbe, aztán hazajövök, újra edzésbe állok, és folytatom a pályafutásomat" - nyilatkozta a búcsúztató után a 28 éves korcsolyázó az MTI-nek. "Amikor azonban elkezdtem a tréningeket, már nem éreztem ugyanazt, mint korábban. Rájöttem, hogy engem már az olimpiai szereplés, a versenyzés nem motivál, inkább a családalapítás a célom, s a jövőmet is ennek megfelelően tervezem."

Huszár hozzátette, Kanadában több mint kétszáz gyerekkel foglalkozik az egyesületnél, most végzi a szakedzői tanfolyamot, így a következő néhány évben biztosan a tengerentúlon marad.

Huszár a saját eredményei közül a 2010-es vancouveri téli olimpián egyéniben és váltóban elért pontszerzésekre a legbüszkébb: "Úgy alakult a pályafutásom, hogy amikor jónak éreztem a formámat, mindig történt valami, egy kizárás vagy egy esés. Azt gondolom, a Vancouverben elért sikerekkel szépen zárult a karrierem."

Címkék: huszar_erika