Véget ért a Volvo-Kupa versenysorozat

Szerző: shLétrehozva: 2009. szeptember 22. 08:12
A 2009. évi Volvo kupa amatőr összetett verseny-sorozat záró-, 3. fordulójára szeptember 20-án 11 órától került sor Miskolc Egyetemvárosban. A miskolci kerékpáros-élet meghatározó alakjának, Kovács Károlynak emlékére rendezett verseny 15. alkalommal került megrendezésre. Az indulók 6 korcsoportban mérhették össze tudásukat Elit-, Amatőr-, Master-, Senior-, Open- országúti, valamint MTB Open és Gyermek futamok indultak az 1 kilométer hosszúságú versenypályán.


A szervezők: Kerékpársport 2000 Sportegyesület, az Ifjúságért, Sportért-, Szabadidőért Civil Fórum Egyesület és az MVSC kerékpáros szakosztálya közös erővel teremtették meg a verseny alapjait, amely szervesen kötődik az országos "Mobilitás Hét" és Miskolc város autómentes nap program-sorozathoz.

A versenyről készült fényképfelvételek - 2 albumban megtekinthetők itt. 

A fotókért külön köszönet illeti meg Juhász Gábort

A verseny szervezői két emléklapot adtak át Stefan Druzenak úrnak, a Kosice-Tatry-Kosice azaz Szlovákia legrégebbi többnapos kerékpárversenye szervezőjének, aki a Central-European Tour szlovák társ-szervezője is egyben, valamint a Volvo kupa szervezésében aktívan részt vevő Szaniszló Sándor úrnak, aki a BAZ Megyei Szövetségek Képviseletének alelnöke, egyúttal a Msikolci Egyetemi Sportklub elnöke. 

A Volvo-kupa sorozat harmadik-, egyben a sorozat utolsó szakasza a Kovács Károly emlékverseny volt, amellyel a szervezők Miskolc és az észak-magyarországi régió kerékpársportjának kiemelkedő alapkja előtt tisztelegnek immáron 15 éve folyamatosan.

Az elit kategória mezőnyében az Elit Kritérium Bajnok - Berkesi András és az Országúti Világbajnokságra készülő U23-as Kritérium Bajnok Vígh Zoltán vívott elkeseredett küzdelmet, amelyből a rutinos idősebb versenyző került ki végül győztesen.

TELJES EREDMÉNYLISTÁÉRT KATTINTSON IDE!