Valverde: nyugis harmadik szakasz

Szerző: shLétrehozva: 2009. augusztus 31. 19:06
Nyugodtan telt a harmadik, 190 kilométeres etap Alejandro Valverde számára, a 119. helyen végzett a teljesen sík szakaszon.


Azon kívül, hogy folyamatosan sütött a nap, a harmadik szakasz nem tartogatott semmi nehézséget, mondhatjuk, hogy nyugodt napunk volt.

Az utak szélesebbek voltak, és kevésbé veszélyesek. Ennek ellenére a szakasz nagy részét a mezőny elején töltöttem, ugyanúgy, mint tegnap. Az utolsó kilométereken természetesen átengedtem a teret a sprintereknek.

Három nap telt el úgy, hogy egyetlen kicsi dombra sem mentünk fel, a negyedik szakasz teljesen más lesz, persze azért azon kívül, hogy Liege-ben lesz a befutó, a végjátéknak semmi köze nem lesz a klasszikushoz. Talán az Amstelhez kicsit jobban hasonlít, hiszen átkelünk a Caubergen. Ez azt jelenti, hogy egy újabb nap ki leszünk téve veszélynek a jól ismert szűk utak miatt.

A SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1 Gregory Henderson (NZl) Columbia-HTC 4:41:01  
2 Borut Bozic (Slo) Vacansoleil    
3 Oscar Freire (Spa) Rabobank    
4 André Greipel (Ger) Columbia-HTC    
5 William Bonnet (Fra) Bbox Bouygues Telecom    
6 Tom Boonen (Bel) Quick Step    
7 Roger Hammond (GBr) Cervélo TestTeam    
8 Wouter Weylandt (Bel) Quick Step    
9 Stuart O'Grady (Aus) Saxo Bank    
10 Jürgen Roelandts (Bel) Silence-Lotto  
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1 Fabian Cancellara (Swi) Saxo Bank 9:29:33  
2 Gregory Henderson (NZl) Columbia-HTC 0:00:06  
3 Gerald Ciolek (Ger) Milram 0:00:08  
4 Tom Boonen (Bel) Quick Step 0:00:09  
5 Tyler Farrar (USA) Garmin-Slipstream 0:00:12  
6 Jens Mouris (Ned) Vacansoleil 0:00:14  
7 Lars Boom (Ned) Rabobank 0:00:16  
8 Daniele Bennati (Ita) Liquigas    
9 Roman Kreuziger (Cze) Liquigas 0:00:17  
10 David Garcia (Spa) Xacobeo Galicia 0:00:18