Tömegbukás, hazaért a litván szökevény

Létrehozva: 2014. július 25. 22:13
Ami Jack Bauernek nem sikerült a hétvégén, az összejött csapattársának, Ramunas Navardauskas-nak, így a Garmin sem távozik szakaszgyőzelem nélkül a Tour de France-ról, tanítanivaló taktika után. A bikemag.hu beszámolója.


A Maubourguet Pays du Val d’Adour és Bergerac közötti 208,5 kilométeren az idei Touron sokadszorra barátságtalan arcát mutatta az időjárás, sok esővel. A nap szökevénycsoportját Martin Elmiger, Cyril Gautier, Tom Jelte Slagter, Arnaud Gerard és Rein Taaramae alkották, majd az utolsó 25 kilométerre a Garmin versenyzője, Slagter indított még egyedül.

Az utolsó 15 kilométer rövid emelkedői előtt Slagter foggal körömmel harcolt 10-15 másodperces előnyéért, ami – ahogy később kiderült – taktikai okokból történt, Slagter még tudott segíteni néhány száz méteren keresztül a mezőnyből támadó Navardauskasnak. A Garmin litván menője sokáig tartotta 25 másodperc előnyét, azonban 3 kilométeren belül rohamosan csökkenni kezdett a különbség.

A Sagannak, Kristoffnak, Degenkolbnak dolgozó mezőny minden bizonnyal utol is érte volna a litvánt, azonban a peloton elején történt egy nagy bukás, ami megtörte az üldözők lendületét. Navardauskasnak ez pont elég volt, hogy pár másodpercet megőrizzen a 20 főre zsugorodó pelotonnal szemben. Bár a bukásba összetett menők is belekeveredtek – Péraud földre került – a 3 kilométeres szabály miatt azonos időt kaptak a főmezőnnyel, az összetettben nem történt változás, Vincenzo Nibali vezet.

A 19. szakasz eredménye:
1     Ramunas Navardauskas (Ltu) Garmin – Sharp     4:43:41     
2     John Degenkolb (Ger) Team Giant-Shimano         
3     Alexander Kristoff (Nor) Team Katusha         
4     Mark Renshaw (Aus) Omega Pharma-Quick Step         
5     Daniele Bennati (Ita) Tinkoff-Saxo         
6     Alessandro Petacchi (Ita) Omega Pharma-Quick Step         
7     Samuel Dumoulin (Fra) AG2R La Mondiale         
8     Julien Simon (Fra) Cofidis, Solutions Credits         
9     Sep Vanmarcke (Bel) Belkin Pro Cycling         
10     Jurgen Roelandts (Bel) Lotto-Belisol         

Összetett állás:
1     Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team     85:29:26     
2     Thibaut Pinot (Fra) FDJ.fr     0:07:10     
3     Jean-Christophe Péraud (Fra) AG2R La Mondiale     0:07:23     
4     Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team     0:07:25     
5     Romain Bardet (Fra) AG2R La Mondiale     0:09:27     
6     Tejay Van Garderen (USA) BMC Racing Team     0:11:34     
7     Bauke Mollema (Ned) Belkin Pro Cycling     0:13:56     
8     Laurens Ten Dam (Ned) Belkin Pro Cycling     0:14:15     
9     Leopold Konig (Cze) Team Netapp-Endura     0:14:37     
10     Haimar Zubeldia Agirre (Spa) Trek Factory Racing     0:16:25

Címkék: Tour de France