Tanári győzelem a Tour de France-on

Szerző: shLétrehozva: 2009. július 11. 17:02
Az idei Párizs Nizza győztese, Luis León Sanchez nyerte a Tour de France nyolcadik, Andorra és Saint-Girons közötti, 176 kilométeres szakaszát. Egy négyfős szökevénycsoport érkezett az utolsó kilométerekre, és oktatófilmbe is beillene, ahogy a Caisse D'Epargne versenyzője keverte a kártyákat. Először az orosz Jefimkint érték utol pont annyival a cél előtt, ahogy kellett, majd a sprinten a francia Casart kerülte ki a spanyol klasszis.


Luis Leon Sanchez már tegnapi sajtónyilatkozatában is kijelentette, ma szökéssel próbálkozik majd, és így is tett. A nehéz hegyeket is magába foglaló etap első felében kialakuló bolyokat nehéz lenne szökésnek nevezni, hiszen egymást érték az akciók, felzárkózások, leszakadások, nehéz volt előre látni, mi fog történni, a spanyolok kiválósága ekkor még a mezőnyben tekert.

Az első, több mint 2000 méter magas hegyen az ausztrál Cadel Evans is a szökevények között volt, később Cancellara, Hushovd, Hincapie és Flecha is felzárkózott az élre, összerázódott egy tízfős boly. Az Asztana vezette mezőny azonban érthetően nem engedte el Evanst, így az ausztrál harmadmagával visszacsorgott a mezőnybe. 70 kilométer után ugrott fel az élbolyra Sanchez, Astarloza, Ignyatyev és Rosseler.

Reuters
  Fotó: Reuters

Hushovd, miután begyűjtött két gyorsasági hajrát és 12 pontot, a Col d’Agnes mászása során leszakadt. Mindenesetre, 1 pontos hátrányát a zöld trikóért folytatott küzdelemben 11 pontos előnyre váltotta ma Cavendish ellenében. Az utolsó hegy lábához egy kilencfős szökevénycsoport érkezett, nagyságrendileg három perc előnnyel.

Az emelkedőn folyamatosan fogyott az élboly, a hegytetőre hárman értek fel: Sanchez, Astarloza és Jefimkin, Sandy Casar kicsit leszakadt, de a lejtőn még elkapta Sanchezéket. A hátralévő harminc kilométert együtt tette meg az utóbbi négyes. A mezőnyben ezalatt semmi említésre méltó nem történt, az újdonsült sárga trikós, Nocentini némi nehézségek árán együtt tudott maradni a pelotonnal.

Reuters
  Fotó: Reuters

Az élen haladó kvartettben az öt kilométert jelző kapu után kezdődtek meg az akciók, három és féllel a cél előtt Jefimkin szakadt el egyedül. Megkezdődött az üldözés, de láthatóan a három üldöző közül egyikük sem akarta teljesen kihajtania magát, így bár karnyújtási távolságban voltak Jefimkintől, mindenki a másikra várt, hogy elkapják az oroszt.

Luis Leon Sanchez zseniálisan használta ki erőfölényét. Amikor vezetett, mindig majdnem utolérte Jefimkint, majd kiállt, hogy Astarloza és Casar is fáradjon. Végül, miután látta, hogy Casar és Astarloza nem fogják kikerülni Jefimkint, ritmust váltott hátulról, amire Astarlozának nem is volt válasza. Miután Jefimkin mellé értek, kicsit lassulva elaltatta a kerekén lobogó Casart, aki vérszemet kapott, és támadott. Így Sanchez a francia szélárnyékában készülhetett fel a sprintre, majd természetesen a célvonal előtt könnyedén kikerülte Casart.

Reuters
  Fotó: Reuters

A Pireneusok kemény emelkedőivel tarkított szakaszán Nocentininek sikerült megőriznie a sárga trikót, és zöld trikón kívül gazdát cserélt a pöttyös hegyi trikó is. Christoph Kern vette át Feillu-től, ugyanis az első, első kategóriás hegyen szerzett 13 pontot.

A 2006-os Tour győztese, a spanyol Oscar Pereiro Sio ma feladta a versenyt, valamint a nap krónikájához tartozik, hogy Tom Boonen ma nem esett el.

A szakasz videó-összefoglalója:

A SZAKASZ EREDMÉNYE:
1. SANCHEZ Luis-Leon CAISSE D’EPARGNE 4h 31' 50"  
2. CASAR Sandy FRANCAISE DES JEUX 4h 31' 50" 00' 00"
3. ASTARLOZA Mikel EUSKALTEL - EUSKADI 4h 31' 50" 00' 00"
4. JEFIMKIN Vlagyimir AG2R-LA MONDIALE 4h 31' 53" 00' 03"
5. ROJAS Jose Joaquin CAISSE D’EPARGNE 4h 33' 44" 01' 54"
6. RIBLON Christophe AG2R-LA MONDIALE 4h 33' 44" 01' 54"
7. VELITS Peter TEAM MILRAM 4h 33' 44" 01' 54"
8. MINARD Sébastien COFIDIS LE CREDIT EN LIGNE 4h 33' 44" 01' 54"
9. ROY Jérémy FRANCAISE DES JEUX 4h 33' 44" 01' 54"
10. VOECKLER Thomas BBOX BOUYGUES TELECOM 4h 33' 44" 01' 54"
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁS:
1. NOCENTINI Rinaldo AG2R-LA MONDIALE 30h 18' 16"  
2. CONTADOR Alberto ASZTANA 30h 18' 22" 00' 06"
3. ARMSTRONG Lance ASZTANA 30h 18' 24" 00' 08"
4. LEIPHEIMER Levi ASZTANA 30h 18' 55" 00' 39"
5. WIGGINS Bradley GARMIN - SLIPSTREAM 30h 19' 02" 00' 46"
6. KLÖDEN Andréas ASZTANA 30h 19' 10" 00' 54"
7. MARTIN Tony TEAM COLUMBIA - HTC 30h 19' 16" 01' 00"
8. VANDE VELDE Christian GARMIN - SLIPSTREAM 30h 19' 40" 01' 24"
9. SCHLECK Andy TEAM SAXO BANK 30h 20' 05" 01' 49"
10. NIBALI Vincenzo LIQUIGAS 30h 20' 10" 01' 54"
11. SANCHEZ Luis-Leon CAISSE D’EPARGNE 30h 20' 32" 02' 16"
12. MONFORT Maxime TEAM COLUMBIA - HTC 30h 20' 37" 02' 21"
13. SCHLECK Frank TEAM SAXO BANK 30h 20' 41" 02' 25"
14. KREUZIGER Roman LIQUIGAS 30h 20' 56" 02' 40"
15. JEFIMKIN Vlagyimir AG2R-LA MONDIALE 30h 21' 01" 02' 45"
16. SASTRE Carlos CERVELO TEST TEAM 30h 21' 08" 02' 52"
17. ASTARLOZA Mikel EUSKALTEL - EUSKADI 30h 21' 18" 03' 02"
18. EVANS Cadel SILENCE - LOTTO 30h 21' 23" 03' 07"
19. KIRCHEN Kim TEAM COLUMBIA - HTC 30h 21' 32" 03' 16"
20. RIBLON Christophe AG2R-LA MONDIALE 30h 21' 36" 03' 20"