Szombat,Siófok: a leghosszabb bringatúra

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 4. 16:10
A kerékpározást és a szabadidősportot kedvelők, 1991-en óta túrázhatnak, és versenyezhetnek a Balaton körül és ez idén sem lesz máskép: szombaton startol ugyanis Siófokról a SHIMANO Balaton Maraton, amely egy 200 km-es táv, a PORT.hu Pelso Kupa, a Capriolo Tihany Túra, amely 76 km-es tekerést igényel, de akinek kedve van, rövidebb távon is megmérettetheti magát, a Peugeot Máté Panoráma Túrán.


A szervezők csaknem 2000 részvevőre számítanak és bíznak abban is, hogy az idő is kitűnő lesz a hétvégén. A mezőny 15 évvel ezelőtt kerülte meg először a Balatont. Az évek múlásával a szervezők úgy döntöttek, hogy a versenyt nyílttá teszik és lehetőséget adnak az amatőröknek is a megmérettetésre. Azért, hogy ne csak a versenyzők és az edzésben lévő amatőrök induljanak, hanem a túrázást és a biciklizés örömeit keresők is részesei lehessenek az ország legnagyobb szabadidős országúti kerékpáros sporteseményének és a 200 km-es távot, mint teljesítménytúrát is leküzdhetik a kihívást kedvelők. Ettől az évtől a rendezők szétválasztották a maratont és a versenytől, így utóbbi a PORT.hu Pelso Kupa lett. 

Tour de Pelso '10 Tervezett program:

2010. június 3. (csütörtök)

14:00 – 20:00 Regisztráció, rajtszámok, chipek és ajándékcsomagok átvétele
Helyszíne: Versenyközpont, Siófok, Siófok, Petőfi sétány, Kodolányi főiskola

2010. június 4. (péntek)

10:00 – 23:00 Regisztráció, rajtszámok, chipek és ajándékcsomagok átvétele
Helyszíne: Versenyközpont, Siófok, Petőfi sétány, Kodolányi főiskola

2010. június 5. (szombat)


PORT.hu Pelso Kupa:

06:00 – 08:00 Regisztráció, rajtszámok, chipek és ajándékcsomagok átvétele a Helyszínen: Versenyközpont, Siófok, Porecs tér (a hajóállomástól 150 m-re)
08:30 h – 08:55 rajthely elfoglalása Siófok, Petőfi sétány, Kodolányi főiskola előtt (rajtvonalat szemből átlépni tilos)

09:00 Rajt: PORT.hu Pelso Kupa 204 km

SHIMANO - Balaton Maraton:

06:00 – 08:00 Regisztráció, rajtszámok, chipek és ajándékcsomagok átvétele a Helyszínen: Versenyközpont, Siófok, Porecs tér (a hajóállomástól 150 m-re)
bemelegítés az Indóház utcán és a Batthyáhy utcán.
08:40 – 09:05 rajthely elfoglalása a rajtszámok szerint; Siófok, Petőfi sétány, Kodolányi főiskola előtt (rajtvonalat szemből átlépni tilos)
09:10 Rajt: SHIMANO - Balaton Maraton 204 km

Capriolo - Tihany Túra:

07:30 – 09:45 Regisztráció, rajtszámok, chipek és ajándékcsomagok átvétele a Helyszínen: Versenyközpont, Siófok, Porecs tér (a hajóállomástól 150 m-re)
09:45 – 09:55 Rajthely elfoglalása; Siófok, Petőfi sétány, Kodolányi főiskola előtt (rajtvonalat szemből átlépni tilos)

10:00 Rajt: Capriolo - Tihany Túra 76 km

Peugeot Máté - Panoráma Túra:

08:30 – 10:00 Regisztráció, rajtszámok, chipek és ajándékcsomagok átvétele a Helyszínen: Versenyközpont, Siófok, Porecs tér (a hajóállomástól 150 m-re)
1000 h - 1025 h rajthely elfoglalása; Siófok, Petőfi sétány, Kodolányi főiskola előtt

10:30 Rajt: Peugeot Máté - Panoráma Túra 25 és 40 km

10:00 – 19:00 Kerékpárgyártók és márkaképviseletek, Peugeot kiállítás

SHIMANO, Capriolo, PRO, RudyProject, POLAR, RSP bodyline, Holmenkol, Schwalbe, Selle Italia, Dahon, Manitou, Specialized, Cube, AM Bringabolt, Peugeot, Polar, Rudy Project

Várhatóan az első célba érkezések:
12:10 a Panoráma Túra első célbaérői

13:20 a Tihany Túra első célbaérői

13:45-től a Pelso Kupa győztese

14:00-tól a Balaton Maraton győztese

13:00-tól ebédmeghívás minden induló részére!

13: 00-tól ingyenes lazító gyúrás a Tihany Túra és a Balaton Maraton teljesítőinek! Csak tisztálkodás után vehető igénybe!

17:30-tól a XX. Port.hu Pelso Kupa (abszolút eredmény női, férfi) és a XVI Balaton Maraton 1. helyezett női, férfi eredményhirdetése.

Eeredményhirdetések folyamatosan:
Amatőr Kupa korosztályoknak ( Amatőr Kupa női 3. kat., férfi 8. kat., 7. kat., 6. kat., 4. kat., 5. kat.), legidősebb férfi és női teljesítő
19:10 A TdP Balaton Maraton és Tihany Túra befejezése (limit idő lejárta)
19:15 A SORSOLÁS kezdete

A program és időbeosztás megváltoztatásának jogát fenntartjuk!