Sprintben verhetetlen

Szerző: bikemag.huLétrehozva: 2012. augusztus 22. 18:55
Az Argos Shimano német sprintere, John Degenkolb eddig százszázalékos a Vuelta a Espana sprinthajráit tekintve, a vasárnapi 2. szakasz után szerdán, az 5. etapon is ő volt a leggyorsabb.


 

A Logrono környékén kijelölt 168 kilométeres szakaszon nyolc 21 kilométeres kört kellett megtenni a mezőnynek, igazi fesztiválhangulat uralkodott a városban, lévén sokszor láthatták elhaladni a nézők a mezőnyt, ennek megfelelően sokan szurkoltak az utak mentén.

A sík terepen borítékolható volt a tömeghajrá, a szakasz nagy részében elöl haladó szökevény, Javier Chacón (Andalucia) sem jelentett komoly veszélyt arra, hogy így legyen, az utolsó kört már együtt kezdte meg a teljes mezőny.

A befutó előtti kilométerek technikás, kanyargós útvonalon lettek kijelölve, ennek megfelelően már 5-6 kilométerrel a cél előtt is nagy volt a pozícióharc. Az Argos Shimano csapat remek munkájának köszönhetően az utolsó 3-400 métert Degenkolb a legjobb pozícióból kezdhette meg, egyedül a szintén jól dolgozó Radio Shack sprintere, Daniele Bennati került elé.

Győzött azonban a fiatalos gyorsaság, a német – ahogy a 2. szakaszon Swiftet is – simán kikerülte Bennatit az utolsó métereken. Degenkolb ezzel a pontversenyben is átvette a vezetést, az összetettben azonban nem történt változás, Joaquim Rodriguezé a piros trikó.

Az 5. szakasz eredménye:

  • 1. John Degenkolb (Ger) Argos-Shimano     4:10:37
  • 2. Daniele Bennati (Ita) RadioShack-Nissan
  • 3. Gianni Meersman (Bel) Lotto Belisol Team
  • 4. Nacer Bouhanni (Fra) FDJ-Big Mat
  • 5. Elia Viviani (Ita) Liquigas-Cannondale
  • 6. Raymond Kreder (Ned) Garmin – Sharp
  • 7. Allan Davis (Aus) Orica GreenEdge Cycling Team
  • 8. Lloyd Mondory (Fra) AG2R La Mondiale
  • 9. Leonardo Fabio Duque (Col) Cofidis, Le Credit En Ligne
  • 10. Pim Ligthart (Ned) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team


Az összetett állás:

  • 1. Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha Team 17:29:22
  • 2. Christopher Froome (GBr) Sky Procycling +0:00:01
  • 3. Alberto Contador Velasco (Spa) Saxo Bank – Tinkoff Bank +0:00:05
  • 4. Bauke Mollema (Ned) Rabobank Cycling Team +0:00:09
  • 5. Robert Gesink (Ned) Rabobank Cycling Team +0:00:09
  • 6. Rigoberto Uran Uran (Col) Sky Procycling +0:00:11
  • 7. Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha Team +0:00:14
  • 8. Nicolas Roche (Irl) AG2R La Mondiale +0:00:24
  • 9. Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team +0:00:36
  • 10. Laurens Ten Dam (Ned) Rabobank Cycling Team +0:00:46
Címkék: Vuelta a Espana