Példátlan fordulat Contador ügyében

Szerző: shLétrehozva: 2011. január 9. 10:21
Példátlan fordulatot vehet a Tour de France-on klenbuterolra pozitív tesztet produkáló Alberto Contador doppingügye, a spanyol El País napilap információi szerint ugyanis a spanyol szövetség a doppingellenes világszervezettel (WADA) és a nemzetközi szövetséggel (UCI) konszenzusban kíván döntést hozni.


A spanyol szövetséget már többen is – előzetesen – megvádolták részrehajlással, a spanyolok így próbálják elejét venni egy hosszú procedúrának, ami már így is túlhúzódik a szabályok szerint tartandó határidőn.

Miután a 2010-es körverseny megnyerése után a háromszoros Tour-győztes nem ismerte el vétkességét, ételszennyezésre hivatkozva, lelassult a folyamat, és a spanyolok nem szeretnének egy újabb „Valverde-ügyet”. A spanyol szövetség ezért nyíltan megosztaná a döntés felelősségét a nemzetközi szervezetekkel már első körben, amire még nem volt precedens, hasonló doppingügyek megoldásánál.

A spanyol szövetségi forrásból származó nyilatkozat az El País cikke alapján: „Az UCI és a WADA is heteket öltött azzal, hogy elénk tárja a Contador ügyéhez kapcsolódó anyagokat, így azt gondoltuk, vállalniuk kell a felelősséget. Ha az UCI és a WADA a védelem által benyújtott dokumentumok áttanulmányozása után úgy dönt, hogy büntessük meg Alberto Contadort, megbüntetjük, ha ellenkezőleg határoz, akkor nem büntetjük meg. Így nemcsak, hogy nem vádolhatnak majd meg azzal, hogy részrehajlóak vagyunk saját versenyzőnkkel, hanem lerövidíthetjük a folyamatot, hiszen ha az UCI-val és a WADA-val egyetértésben születik döntés, nem viszik az ügyet a lausanne-i sport döntőbíróság elé.”

A háromszoros Tour-győztesre, akinek versenyengedélyét provizórikusan augusztus 24-től függesztették fel, három hónaptól két évig tartó eltiltásra számíthat, de együk hozzá gyorsan, hogy egy elmarasztaló ítélet esetén a spanyolok sztárja fog fellebbezni Lausanne-ban, tehát ezzel az ügynek biztosan nem lesz vége. Az UCI már reagált is a spanyol szövetség lépésére, azt ígérték, hogy a dokumentáció tanulmányozása után január 23. környékén választ adnak. A WADA még nem válaszolt, a dokumentációt egyébként a spanyol antidopping szervezetnek is eljuttatta a spanyol szövetség.

Alberto Contador doppingügyével kapcsolatos további hírek a Bringahíradó-főoldali ajánlóboxban!