Nem járt puszi a szakaszgyőztesnek!

Szerző: SHLétrehozva: 2014. július 7. 09:07
Az újdonsült olasz bajnok, Vincenzo Nibali mindenkit meglepett az utolsó kilométereken; Kittel elveszítette a sárgát a Tour de France második, rendkívül kemény szakaszán, Angliában. A Cápa első Tour-részsikere után rögtön a sárga trikót is begyűjtötte Sheffieldben, de nem kapta meg az ilyenkor szokásos puszit az egyik pódiumlánytól!


NEM ADTAK PUSZIT A SÁRGA TRIKÓSNAK!

A SZAKASZ BESZÁMOLÓJA (AZ SH SZAKMAI PARTNERE, A BIKEMAG.HU JÓVOLTÁBÓL):

York és Sheffield között nem kevesebb, mint kilenc kategorizált emelkedő várt ma a mezőnyre. A 201 kilométer nem a sprinterekről szólt (Cavendish, mint az ismeretes, már nem is állt rajthoz), Marcel Kittel pedig – ahogy az borítékolható volt – a szakasz utolsó harmadában lemaradt az élbolytól és elveszítette a sárga trikót.

Az etap első felében a szökevények gyűjtögették a pontokat, közülük is a legszorgalmasabb Cyril Lemoine (Cofidis) volt, aki a napon nyújtott teljesítményének köszönhetően kedden pöttyösben tekerhet.

A szakasz utolsó harmadához érkezve többen (pl. Voeckler, Tony Martin, Blel Kadri) is akcióztak, de az esélyesek csapatai idővel minden támadást kontrolláltak, hamar bebizonyosodott, hogy a vártnál sokkal keményebb napon csak egy kisebb csoport szállhat harcba a győzelemért – a legnagyobb nevekkel.

Az utolsó, Jenkin Road emelkedőn még Froome is támadott, de nem volt elég kemény a terep ahhoz, hogy a túl nagy különbséget lehessen kialakítani, így jobbára mindenki Saganra figyelt, aki nem győzött másokra várni, hogy ne neki kelljen szerelnie minden támadást. Ebben a helyzetben az Astana taktikája (Fuglsang többször is megindult) bizonyult gyümölcsözőnek és persze Vincenzo Nibali tökéletes időzítése, aki kevesebb, mint két kilométerrel a cél előtt indított a már szinte teljesen sík részen és előnye kitartott a célig, így élete első Tour szakaszgyőzelme rögtön sárga trikót is ért.

Két másodperccel később a nap korábbi nagy esélyesei és az összetett többi éllovasa érkezett Greg van Avermaet (BMC) vezetésével, kivéve a már tegnap is szenvedő Joaquim Rodriguezt, aki közel 15, míg a Kreuziger helyére elhozott Rafal Majka (Tinkoff-Saxo) 17 perc hátrányban zárt. Még érdemes kiemelni Fabian Cancellarát, aki mindössze 35 másodpercet kapott, így még mindig lehet esélye a sárga trikóra, különösen ha az ötödik, kockaköves etapra gondolunk.

A Tour de France 2. szakaszának végeredménye, ÉLMEZŐNY:
1     Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team     5:08:36     
2     Greg Van Avermaet (Bel) BMC Racing Team     0:00:02     
3     Michal Kwiatkowski (Pol) Omega Pharma-Quick Step         
4     Peter Sagan (Svk) Cannondale         
5     Tony Gallopin (Fra) Lotto-Belisol         
6     Michael Albasini (Swi) Orica Greenedge         
7     Andrew Talansky (USA) Garmin – Sharp         
8     Bauke Mollema (Ned) Belkin Pro Cycling         
9     Tejay Van Garderen (USA) BMC Racing Team         
10     Romain Bardet (Fra) AG2R La Mondiale        

Az összetett állása, ÉLMEZŐNY:
1     Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team     9:52:43     
2     Peter Sagan (Svk) Cannondale     0:00:02     
3     Greg Van Avermaet (Bel) BMC Racing Team         
4     Michael Albasini (Swi) Orica Greenedge         
5     Christopher Froome (GBr) Team Sky         
6     Bauke Mollema (Ned) Belkin Pro Cycling         
7     Jurgen Van Den Broeck (Bel) Lotto-Belisol         
8     Alberto Contador (Spa) Tinkoff-Saxo         
9     Tejay Van Garderen (USA) BMC Racing Team         
10     Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team         
11     Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team         
12     Tiago Machado (Por) Team Netapp-Endura         
13     Rui Alberto Costa (Por) Lampre – Merida         
14     Romain Bardet (Fra) AG2R La Mondiale         
15     Haimar Zubeldia Agirre (Spa) Trek Factory Racing         
16     Richie Porte (Aus) Team Sky         
17     Jean-Christophe Péraud (Fra) AG2R La Mondiale         
18     Mikel Nieve Iturralde (Spa) Team Sky         
19     Tony Gallopin (Fra) Lotto-Belisol         
20     Michal Kwiatkowski (Pol) Omega Pharma-Quick Step

Címkék: Tour de France