Mencsov és Sastre a másodosztályban???

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 19. 11:43
Olasz lapértesülések szerint a Footon nyomán alakuló olasz profi kerékpáros csapat, a Geox lehet az egyik – soraikban egy Giro- és egy Tour-győztessel –, amely nem kap ProTour státuszt a versenyben maradt gárdák közül.


A nem hivatalos információ állítólag magától az UCI elnökétől, Pat McQuaid-től származik, az indoklás szerint a Geox versenyképessége kimondottan jó, Gyenyisz Mencsovval és Carlos Sastréval soraikban, de az imázs jelenti a gondot (nincs részletezve miért), ami szempont a licenc kiadásánál.

A maradék 3 helyre 5-en pályáznak még, a Geoxon kívül a baszk Euskaltel, a belga Quick Step, valamint a francia Cofidis és az AG2R. A döntés hátterében lehet az is, hogy az „egyensúly” kedvéért francia csapatnak szerepelnie kellene a ProTour gárdák között, és a Quick Step, Euskaltel, Geox hármasból Mauro Gianetti csapata a legmegkérdőjelezhetőbb. Ha igaznak izonyulnak a hírek, Mencsov és Sastre ProContinental (másodosztályú) csapat tagjaként csak szabadkártyával indulhatnak majd a nagy körversenyeken.

A délután folyamán Gianetti és az UCI is cáfolta az értesülést.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Öten maradtak három ProTour licencre
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) mai közleménye szerint négy profi kerékpáros csapatnak van hiánytalanul rendben a ProTour licenchez szükséges dokumentációja, abból a 15-ből, akik biztosan számíthatnak a ProTour licencre,...
Tovább a teljes cikkhez »