Meglepetés az X2S-Életfa terepduatlonon

Szerző: shLétrehozva: 2009. szeptember 20. 11:08
Harmadik alkalommal került megrendezésre a Piliscsabán, a Pázmány Péter Egyetem területén az Egyetemi és Főiskolás Terepduatlon Bajnokság, ami idén országos Bajnokság is volt. A verseny legendásan nehéz és különleges, ahol a bajnoki címet az ilyen versenyeken első ízben induló Vatai Miklós, és az idei évben szinte minden versenyt megnyerő Dósa Eszter érdemelte ki.



Szokás szerint a gyerekprogramokkal indult a nap, ahol a bemelegítést Réka és Norbi vezényelte le, akik első ízben vettek részt hasonló rendezvényen és nagyon pozitívan értékelték a kicsik hozzáállását és lelkesedését. Az Életfa program keretében megjelenő híres pár a gyerekversenyen is drukkolt vetélkedőknek, akik koruknak megfelelően 2 távon tehették próbára magukat és szerezhették meg az „Országos Bajnok” címet. Külön érdekesség volt, hogy a verseny egy része a Duna Autó által kiállított Nissan terepjárók között vezetett.

A felnőtt mezőnyben az ország legjobb terepduatlonistái mellett feltűnt Kuttor Csaba kétszeres triatlon olimpikon, aki elsősorban edzésnek tekintette a versenyt, de váltóban indult Buruczki Szilárd, az idei év legeredményesebb MTB versenyzője is. Azonban a pálya olyan komoly megpróbáltatásokkal szembesítette a versenyzőket, hogy a jó idő és a száraz talaj ellenére is sokan adták fel az „idei év legnehezebb versenye” címre is esélyes eseményt.

A nőknél hamar eldőlt, hogy Poór Brigitta (X2S-KONA TEAM) és Dósa Eszter (Vitalitás) küzdelméből Eszter lehet a befutó. A tőle megszokott nyugodt és lendületes versenyzéssel nyerte meg a női versenyt.

A férfiaknál sokkal nyitottabb volt a verseny, hiszen nemcsak a címvédők és a sportág legerősebb hazai csapata a X2S-KONA TEAM indult az elsőségért, hanem MTB, Ironman és tájfutó elit versenyzők is. Vatai Miklós, aki idén a magyar Ironman bajnokság bronzérmét szerezte meg Nagyatádon, mindenki legnagyobb meglepetésére magabiztosan őrölte fel a terepen tapasztaltabb versenyzők ellenállását, és Mester Bálintot az utolsó futó kör előtt leelőzve, több perces előnnyel szerezte meg első terepduatlon bajnoki címét Harmadik helyre a BEAC-Polythlon kiváló versenyzője, Pálfy Márton érkezett.

A rendezvényen gyógymasszőrök, életmód-tanácsadás, sportbemutatók színesítették a programot, vegán ebédet fogyaszthattak a résztvevők, különleges gyógyteákat és biormarcipánt kaptak a versenyzők – ezzel is a X2S általános elveit követve a természettel és az életmóddal kapcsolatban.

Címkék: tereptriatlon