A 109 kilométeres etapon rögtön az első hegyen meglepett mindenkit a címvédő, a háromszoros győztes Alberto Contador már a Telegraphe derekán támadott, és ez a húzása meghatározta az egész szakasz lefolyását, jóval hamarabb kialakultak a szelekciók, mind az várható volt…
Első körben Andy Schleck, Cadel Evans és Thomas Voeckler is Contadorral tartott, de végül utóbbi két versenyző lemaradt, Voeckler tulajdonképpen egy taktikailag hibátlanul végigcsinált Tour után, ma hibázott, kicsinálta magát a nagyágyúkkal tartva.
![]() |
|
Fotó: Reuters |
A Galibier-n már látszott, hogy a korábbi szökevényekkel összeverődött Contadort és Andyt valószínűleg utoléri majd egy kisebb főmezőny az Alpe d’Huez-ig, de már nem volt mese, menni kellett elöl.
A spanyolt öngyilkos akciója sem fárasztotta el teljesen. Miután összezártak a mezőnnyel, majd elkezdték az utolsó hegyet, ismét támadott, és úgy látszott, sikerül szépen búcsúznia a számára viszontagságosan alakult idei Tour de France-tól.
![]() |
|
Fotó: Reuters |
Azonban a Schleckék és Evans-féle üldözőcsoportból kivált Samuel Sanchez, aki később Rolland-nal összeállva felért Contadorra. Az eddig Voecklert segítő francia pedig megtréfálta a két sztárt, és az utolsó másfél kilométeren meglépve megnyerte a szakaszt.
A sárga trikós Voeckler ma két és fél percet kapott Schleckéktől, így az összetettben Andy vette át a vezetést. Részletek a szakaszról élő közvetítésünkben, KATTINTSON IDE!
A 19. SZAKASZ EREDMÉNYE:
1. | ![]() |
TEAM EUROPCAR | 3h 13' 25" | ||
2. | ![]() |
EUSKALTEL - EUSKADI | 3h 13' 39" | + 00' 14" | |
3. | ![]() |
SAXO BANK SUNGARD | 3h 13' 48" | + 00' 23" | |
4. | ![]() |
HTC - HIGHROAD | 3h 14' 22" | + 00' 57" | |
5. | ![]() |
BMC RACING TEAM | 3h 14' 22" | + 00' 57" | |
6. | ![]() |
VACANSOLEIL-DCM | 3h 14' 22" | + 00' 57" | |
7. | ![]() |
LAMPRE - ISD | 3h 14' 22" | + 00' 57" | |
8. | ![]() |
TEAM LEOPARD-TREK | 3h 14' 22" | + 00' 57" | |
9. | ![]() |
TEAM LEOPARD-TREK | 3h 14' 22" | + 00' 57" | |
10. | ![]() |
TEAM GARMIN - CERVELO | 3h 14' 40" | + 01' 15" | |
11. | ![]() |
TEAM GARMIN - CERVELO | 3h 14' 40" | + 01' 15" | |
12. | ![]() |
AG2R LA MONDIALE | 3h 14' 52" | + 01' 27" | |
13. | ![]() |
AG2R LA MONDIALE | 3h 15' 31" | + 02' 06" | |
14. | ![]() |
COFIDIS LE CREDIT EN LIGNE | 3h 15' 31" | + 02' 06" | |
15. | ![]() |
LIQUIGAS-CANNONDALE | 3h 15' 31" | + 02' 06" | |
16. | ![]() |
TEAM RADIOSHACK | 3h 15' 31" | + 02' 06" | |
17. | ![]() |
SAUR-SOJASUN | 3h 15' 56" | + 02' 31" | |
18. | ![]() |
QUICK STEP CYCLING TEAM | 3h 16' 11" | + 02' 46" | |
19. | ![]() |
TEAM GARMIN - CERVELO | 3h 16' 47" | + 03' 22" | |
20. | ![]() |
TEAM EUROPCAR | 3h 16' 47" | + 03' 22" |
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁS:
1. | ![]() |
TEAM LEOPARD-TREK | 82h 48' 43" | ||
2. | ![]() |
TEAM LEOPARD-TREK | 82h 49' 36" | + 00' 53" | |
3. | ![]() |
BMC RACING TEAM | 82h 49' 40" | + 00' 57" | |
4. | ![]() |
TEAM EUROPCAR | 82h 50' 53" | + 02' 10" | |
5. | ![]() |
LAMPRE - ISD | 82h 52' 14" | + 03' 31" | |
6. | ![]() |
SAXO BANK SUNGARD | 82h 52' 38" | + 03' 55" | |
7. | ![]() |
EUSKALTEL - EUSKADI | 82h 53' 05" | + 04' 22" | |
8. | ![]() |
LIQUIGAS-CANNONDALE | 82h 53' 23" | + 04' 40" | |
9. | ![]() |
TEAM GARMIN - CERVELO | 82h 55' 54" | + 07' 11" | |
10. | ![]() |
TEAM EUROPCAR | 82h 57' 40" | + 08' 57" |

Köszöntjük olvasóinkat, élő közvetítést adunk a 98. Tour de France utolsó hegyi szakaszáról, ami az Alpok legendás emelkedőjén, az Alpe d'Huezen ér véget. Ma azonban semmi sem a megszokott forgatókönyv szerint zajlik, nem az...
Tovább a teljes cikkhez »