Közös ukrán-magyar kerékpárverseny

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 6. 08:21
Az ukrán Olimpiai Bizottság kihelyezett ülést tartott ezen a héten Ungváron, amelyre hivatalosak voltak a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség képviselői - Törzsök Zsolt elnök (a Magyar Olimpiai Bizottság tagja) és Sutkó Mihály felügyelő bizottsági tag is. A tanácskozáson több más témakör mellett szóba került egy közös ukrán-magyar országúti kerékpárverseny megrendezése is, amelyet a szakemberek a jövő év egyik fő célkitűzésének tekintenek.


Ukrán részről Szergej Bubka olimpiai bajnok, hatszoros világbajnok rúdugró, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alenöke, valamint Ivan Renjak a Kárpátaljai Olimpiai Bizottság elnöke, illetve magyar részről Törzsök Zsolt, a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség elnöke megállapodott: a 2011-es versenyidényben rendeznek egy Kárpátalját, illetve Borsod megyét összekötő nemzetközi kerékpárversenyt a Central-European Tour részeként.

A Central-European Tour jövő évben ismét szerepelni fog az UCI (Nemzetközi Kerékpáros Szövetség) versenynaptárában az Europe Tour versenysorozat részeként. A verseny a tervek szerint ismét Békés megyéből indul, és egy fővárosi szakasszal zárul, a versenyzők a Parlement előtt fognak körözni.

Sutkó Mihály főszervező elmondta, fővédnöknek felkérték dr. Schmitt Pált a Magyar Köztársaság elnökét, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnökét.