Káosz a Touron: elakadt a busz a célban!

Szerző: SHLétrehozva: 2013. június 29. 17:37
Kaotikus hajrával, bizarr befutóval kezdődött meg a 100. Tour de France szombaton, Korzika szigetén. Az Orica-Greenedge csapatbusza beszorult a célkapu alá percekkel a sprinterek érkezése előtt. A szervezők első kétségbeesésükben -3 km-nél hirdették meg a befutót, aztán mégis minden maradt a régiben, mert a buszt hamar sikerült letolni az útról. A káosz ezzel nem ért véget, a kerekesek idegesen reagáltak: történt egy nagy bukás, így a sztársprinterek kimaradtak a végső csatából, az összetettre hajtók pedig jelentékeny hátrányt szedtek össze. A német Marcel Kittel nyert (Argos-Shimano) a norvég Kristoff és a holland Van Poppel előtt. A zsűri döntése értelmében végül mindenkit azonos idővel regisztráltak.


1966 óta ez volt a harmadik kiírás, ahol nem prológgal, rövid időfutammal indult a francia körverseny, és az első, amikor egy, a sprinterek számára kedvező, sík szakaszt iktattak a programba rögtön az első napra.

Vasárnap már négy kisebb hegyet is meg kell mászniuk a versenyzőknek, köztük egy második kategóriásat a Bastia és Ajaccio közötti 156 kilométeres szakaszon.

Az 1. szakasz eredménye:

1. Marcel Kittel (Ger) Team Argos – Shimano

2. Alexander Kristoff (Nor) Katusha

3. Danny Van Poppel (Ned) Vacansoleil-DCM

Összetettben mindenki azonos idővel került az 1. szakasz eredménylistájára.

VIDEÓN AZ UTOLSÓ PERCEK

Címkék: Tour de France