A 21. Trofeo Guido Dorigo – M.O. Cristiano Floriani – M.O. Mazzero Ferramenta útvonalán részben áthaladt néhány nappal korábban a centenáriumi Giro d’ Italia mezőnye is. Imre számára tanulságosak és élmény-szerűek voltak a látottak, hogy csapatuk mely versenyeken biztosítja a honi kerekeseket, azt a www.utvonalbiztositas.hu honlapjukon követhetjük.
 |
|
| Fotó: Vasvári Ferenc | |
„Életemben másodjára voltam Olaszországban és most is igen különleges helyzetben élhettem át Észak-Itália szépségeit. Néhány éve már keresem a lehetőséget a 20 éves folyamatos motorozásom tapasztalatainak, rutinjának hasznosítására és továbbfejlesztésére, ebben most egy nagyszerű lehetőség az útvonal-biztosítás, főként kerékpárversenyeken. Ez – szervezetten – egy kibontakozó feladat, újszerű munka kis hazánkban, így sokat böngészek a világhálón más – ebben a műfajban tapasztalt, járatos – országok motorosait megtalálva, velük kapcsolatot kialakítva.
 |
|
| Fotó: Vasvári Ferenc | |
Ha tudni akarom, hogyan kell kerékpárversenyt „útvonalbiztosítani”, akkor Olaszországba kell menni versenyre, az egy igazi „szeminárium”. Ott jártamkor felvettem a kapcsolatot az olasz útvonal-biztosító csapattal, megfigyeltem a technikai felkészültségüket, hogyan használják a rádiókat, a forgalomirányító zászlókat, „tárcsákat”, távolságtartásukat, sávok közti mozgásukat. A jövőben építeni tudunk velük egy számukra is örömteli szakmai kapcsolatot (ami már egy wales-i csapattal is folyamatban van).
Sok-sok szakmai fogást megláttam az olasz motorosoknál és szervezőknél. Egy döbbenetes érdekesség például, hogy a verseny több helyszínén kihangosítva lehetett hallgatni a verseny közvetítését. Csupán pár perces „beszélgetés” elég volt megérezni a szellemiségét a munkájuknak és megerősített, hogy hasonlóan szenvedélyből kell nekünk is tovább építenünk a hazai csapatunkat.
 |
|
| Fotó: Vasvári Ferenc | |
A magyarországi szituációk eltérőek, igazítani kell az itthoni versenyhelyzetekhez, adottságokhoz, de elsődleges szempont a lépcsőzetes építkezés, azaz egy mostani útvonal-biztosító formáció, az eszköz illeszkedjen bele egy majdani felemelkedő színvonalba.
Ha például szigorú a kiesési limitidő, nem „hullik szét” a mezőny és egységesebben, határozottabban, szebben lehet vezetni a versenyt. Ja: és Ők vezetik, urai a versenynek! Az útvonal-biztosítást is szenvedélyből, lelkesen csinálják – olaszok! – és ez nem megy a határozottság, fegyelem, rovására. Van egy szigorú kerete, rendje az eseménynek amit – úgy látszik – mindenki tiszteletben tart, tudják, ez így működik, ez így volt jó tavaly is és már több tíz éve, ezért egységben, örömmel – élvezve azt a bizonyos verseny légkört – végzik a feladatukat.
 |
|
| Fotó: Vasvári Ferenc | |
Maga a solighettói verseny egy rendkívüli élmény, még egy „kezdő-amatőr” szemében is, mint számomra. Ifik voltak, de olyan vehemenciával, odaadással mentek, ami kellemesen magával ragadó. Látszott, tudatosan mennek előre nem csak a célvonal felé, hanem átvitt értelemben, a kerékpározásban – mint sportban – is. Gondolom, ezek a versenyek lehetőségek a teljesítmény, a tudás bizonyítására. Mindenféle dilettáns bohóckodástól mentesen dolgoztak, és persze láttam rajtuk, hogy nagyon élvezik a versenyzést, a feléjük irányuló rajongást, biztatást.
Az olasz vendéglátás is lenyűgöző volt, a szállásunk helyszíne; az ételek: kellemesen egyszerűek, de mivel szívvel, szeretettel adták, ezért meghatóan jól esett. A táj, a környezet csodálattal töltött el, szeretem a kerékpárversenyeket ezért is, mert elvisznek olyan helyszínekre, amelyek meglepően szépek, harmonikusak. Ezeken feltöltődve még lelkesebben munkálkodom a hazai versenyek felemelkedéséért és ebben biztos, hogy a motoros csapattársaim is benne vannak.
 |
|
| Fotó: Vasvári Ferenc | |
Na és még egy dolog. Kezet fogtam Giovanni Pinarellóval, teljesen „véletlenül” jelen volt a boltjában és szóba állt velünk! Az „ungherese” bringás csapattal. Mert, hogy szállásunktól az alig 30-40 kilométerre, délre fekvő Trevisóba is ellátogattunk. Ott, a főtéren van egy pici bolt. Anno, onnan, előle indult a ’99-es vb időfutama, Jan Ullrich ott lett világbajnok. A pici boltban a polcon van a bringája, csakúgy, mint Miguel Indurainé. Mert, hogy mind a kettő Pinarello. És az „Öreg” még szombat délután is várja a vevőit, ha pedig más dolga nincs, centire pontosan állítja sorba az eladótérben a másfél milliós csodabringákat. Hát – ez is Olaszország.”