Hivatalosan kihirdették a 22 Giro-gárdát

Szerző: shLétrehozva: 2010. március 22. 15:23
Az RCS Sport kihirdette az idei Giro d’Italia – olasz körversenyen részt vevő 22 csapat névsorát, melyek között 15 ProTour és 7 ProContinental gárda szerepel.


Mivel a Radio Shack csapata korábban már jelezte, hogy számukra a Tour of California a fő verseny abban az időben, Armstrongék kihagyása a listáról nem meglepetés, azonban a korábbi várakozásokhoz képest nem teljesen a papírforma érvényesült.

A legnagyobb meglepetés talán az ISD-Neri, Giovanni Visconti (még a Giro prezentációján is ő látható a képen Cunegóval és Bassóval) csapatának kimaradása, hiszen Olaszországban az egyik legjobb sportdiplomáciai kapcsolatokkal rendelkező társaságról van szó, bár ha pusztán eredményeiket nézzük, egy szavuk sem lehet Mario Cipollini pártfogoltjainak.

Francia csapatoknak természetesen szerepelni kell az olasz körversenyen, ami kicsit meglepő, hogy a szezont remekül kezdő ProTour gárda, a Francaise des Jeux maradt ki a Bbox és a Cofidis ellenében. Az olaszok közül a versenyigazgató, Angelo Zomegnan nyilatkozatának megfelelően nem kaptak meghívást azok, akik doppingbotrányokkal hozhatóak kapcsolatba, így Sella csapata, a Carmiooro, Di Luca LPR-jének utódja, a De Rosa, valamint a Ricco-féle Ceramica Flaminia.

Sztárparádéban viszont nem lesz hiány: Cadel Evans, Carlos Sastre, Oscar Freire, Ivan Basso, Franco Pellizotti, Brad Wiggins, Pippo Pozzato, Alessandro Petacchi, Stefano Garzelli, Michele Scarponi, és sokan mások ott lesznek a május 8-ai rajtnál Amszterdamban!

A 22 meghívott csapat:

Acqua&Sapone
Ag2r-La Mondiale
Androni-Diquigiovanni
Astana
Bbox Bouygues Telecom
Bmc Racing
Caisse d'Epargne
Cervelo
Colnago-Csf Inox
Cofidis-Le Credit en Ligne
Footon-Servetto
Garmin-Transitions
Lampre Farnese
Liquigas-Doimo
Omega Pharma-Lotto
Quick Step
Rabobank
Team Sky
Htc-Columbia
Katusha
Milram
Saxo Bank