Gázló teljesítménytúra

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 30. 22:18
Tizennegyedik alkalommal került megrendezésre a Bakony legszebb helyein keresztülívelő Gázló Teljesítménytúra. A porcelánjáról híres Herendről az esőnapon, július 30-án rajtolt a száznál is több próbázó.


A Gázló Teljesítménytúra a Bakony egyik legszebb helyéről, a Cuha patak völgyében található gázlókról kapta a nevét.

A túra célja, hogy a résztvevők egy csodás kirándulást tegyenek a Bakonyban, megismerve azt és saját magukat is próbára tegyék eközben, anélkül, hogy versenyezniük kellene. A teljesítménytúra 1998 óta kerül megrendezésre (részletes előzményei a gazlo.eu oldalon olvashatók). Az első évben csupán 42 indulóval, akkor még 90 és 130 kilométeres távokon, 2008-ban már közel 400-an teljesítették ezeket a távokat.

Ekkor változás következett be a rendezvény történetében, az eddigi veszprémi indulást Herendre helyezték át, ezzel megoldva a rajt-cél terület méretének problémáját, valamint így a rövid és hosszú táv is érintheti már a gázlókat. Az új helyszínnel kissé rövidültek a távok - 108 km-re csökkent a hosszú, de az élmény nem változott!

Mert ugye a gázlók olyanok, mint a csúcsdísz a karácsonyfán: ezek nélkül nem lenne az igazi! A gázlók egyébként a patakon átkelést jelentik, ugyanis a Cuha-völgyében az út tízszer keresztezi a patakot. Általában mindenki élvezettel érkezik a vízbe, ráadásul meleg időben kifejezetten jól esik egy kis hűsítő.

Habár túráról beszélünk, azért rengetegen vannak, akik nem elégszenek meg csupán a teljesítéssel. Sokszor ádáz harcok, meccselések alakulnak ki néhány perc miatt is és a leggyorsabbakra büszkén (vagy épp irigykedve) tekintenek a többiek.

Idén sajnos a júliusi (nyáriasnak épp nem mondható) időjárás miatt egy héttel eltolni kényszerültek a rendezvényt, ami továbbra is sok aggodalmat sejtetett mindenkiben, hisz egész héten kisebb-nagyobb megszakítással esős napjaink voltak.

A szombati rajtra megkegyelmezett az időjárás, napos-felhős órák váltották egymást, kifejezetten bringás időjárás várta az indulókat. Egyedül az erdőben maradt sár volt néhol bosszantó, de a szerencsés útvonaltervezés miatt mindenütt könnyen tekerhető volt.

További információk, érdekességek a rendezvényről a gazlo.eu oldalon olvashatók.
Az első túrától kezdve a teljesítők listája és hamarosan az idei névsor is ITT érhető el.